Az utolsó csepp...

Helló bogyókáim ^^

Igen, igen tudom, késtem és azt is tudom, hogy rengeteget! DEEE ezért írok nektek egy oneshot-ot, hogy ne nehezteljetek rám!!Köszönöm a sok komit!! 

Fanni nagyon örülök, hogy ennyire tetszik amit írok ( bár be kell valljam sokkolt, hogy 1 nap alatt elolvastad amit én hónapok alatt írtam meg....:"D)Bár az lehet titeket fog lesokkolni, hogy mielött felteszem azelőtt pár órával írom meg az egész részt...

Patrícia örülök, hogy van egy névrokon olvasóm !! ^^

Kriszta köszönöm az üdvözlést, az eddigi itthon létem gleteléssel meg festéssel telt, na jó egyszer-kétszer kint voltam a csajokkal, de akkor is szenvedek már esküszöm soha többet nem akarok festéket látni :"D

Gréta örülök, hogy meg tudlak lepni, sokszor még magamat is meglepem amúgy, amennyi hülyeséget kitalálok....

Na gyerekek, örültök, hogy van zene? 

Ajánlott dalom: Imagine Dragons - Demons

NAGYON BETEG EMBEREK VAGYTOK , HOGY ILYEN BETEG SZTORIKAT OLVASTOK!!!

DE ÉN ÍGY SZERETLEK TITEKET - Eliza

Az utolsó csepp...

Még egy utolsó pillantást vetek a matracon elterülő Harry-re, kusza tincsei lágyan terülnek el a párnán, amit most szorongatva alszik, derekát lazán öleli körbe a légiesen könnyű takaró, amit ráterítettem. Azzal nyugtatom magam, hogy ezt érte csinálom, értünk, kettőnkért, de mit sem segít. Behunyom szemem nehogy 

legördüljön ez első könnycseppem, mély lélegzetet veszek és elindulok, valamiért a testem makacsul ellenáll, tudom, igazából én akarok maradni, visszabújni az ágyamban fekvő angyal mellé, a fülébe suttogni, hogy szeretem és mély, megnyugtató álomba merülni tudva, nincs semmi, ami tönkre tehetné ezt az idillt, de az élet nem habos torta, hanem egy játék. Egy kikurt, végigvihetetlen játék, amit gyűlölök játszani. Nem tudom, mit reméltem, vagy mit remélek a továbbiakban, mindig lesz valami, ami nem fog nyugodni hagyni, én csak remélem, nem alakul úgy, hogy a végén egyedül leszek, mikor látom felvillanni a GAME OVER feliratot.

Zokogni szeretnék, mikor átlépek a küszöbön, hányni magamtól, mikor beszállok a taxiba, és felvágni az ereim, amint elindulunk. A taxis egy idősödő férfi, aki rettentő erős bagó szagot áraszt próbált szóba elegyedni velem, de nem válaszoltam. A torkomban növekvő gombóc egyszerűen nem engedett szóhoz jutni, csak bámultam a mellettünk elsuhanó tájat, bele-bele kortyolva a mini bárból elcsent vodkámba. De még a vodka sem elég ahhoz, hogy enyhíteni tudja ezt a szörnyű érzést, ami a gyomromat marja. 

- Hé kislány.... hahó ! Itt vagyunk - nem nézek rá, csak bámulom a hatalmas szállodát. 

- Tudom... - suttogtam majd kezébe nyomva a pénzt kiugrottam az autóból. 

A hideg levegő csípte arcom és befurakodott rövid szoknyám alá, minek hatására ösztönösen megborzongtam. Lehunytam szemeim és mélyet szippantottam a szmogos levegőből, London sem lesz a kedvenc városom... 

- Oh... hát itt vagy? - hallottam egy kedélyes hangot jobbról közeledni. 

Mikor odapillantottam egy fiatal, talán a 20-as éveiben járó újgazdag fiú jött felém. Kifejezetten helyes fú volt, nem igazán értettem, először nem is hittem, hogy nekem szól, csak miután közelebb ért és csípőmnél fogva magához rántott, jöttem rá, hogy kicsoda is ő. - Így, ruhában meg sem ismerne az ember, bombázó vagy! - suttogta a fülembe, nekem pedig hatalmas önuralomra volt szükségem, hogy ne rúgjam tökön, csak mozdulatlanul álltam szorítását, nyelvét nyakamon, éreztem, nem kell sok, hogy kiboruljak. A nyílt utcán kezdett el nyalogatni, ebben a gyerekben semmi erkölcs nincsen, annyi szent. 

- Gyere baby, ne félj, remek lesz! - talán neked... erőltettem mosolyt arcomra, ahogy a lifthez vezetett, alig bírta levenni rólam a szemét vagy éppen a kezét. Bezsebeltem pár elég megvető pillantást, és megtörtént, ami még sosem: érdekelt is, mit gondolnak mások, ahogy rám néztek azzal a lesajnáló tekintetükkel, forgott velem a világ. Féltem, ha a gyomromat még kisebbre préselik, kidobom a taccsot. Némiképp fellélegeztem, ahogy a tágas liftbe érkeztünk, mindenhol luxus, vörös szőnyegek, márvány szobrok, aranyozott keretű képek. Valaha talán szégyellem bevallani, még élveztem is, hogy ilyen helyen maradhatok ideig óráig, már nem vagyok az a lány, aki egykoron voltam, de nem tudom, hogy ezt kinek is akarom beadni, végeredményben kutyából nem lesz szalonna. A lányt kiveheted a szakmából, de a szakmát nem veheted ki a lányból. Közelebb lépett, éreztem kölniének átható szagát, sehol nem volt Harry illatához képest. Keze egyre feljebb siklott térdemtől bugyim szegélyéig, miközben ajka folyamatosan nyakamhoz tapadt, és suttogott, amitől kirázott a hideg. Nem tudtam szavaira koncentrálni, csak arra, hogy ne mossak be neki egyet. A halkan csilingelő lift sem tudta megállítani csak annyi időre, amíg karon ragad és bevonszol a szobába. 

- Mi vagy te cica, egy rongybaba? Na mi lesz? - lökött le ágyra durván. 

Zokogtam, keservesen, annyira, mint még életemben soha. Ott ültem valami lepra telep közepén, egy lépcsőn és nem tudtam mást csinálni, csak sírni, nem hiszem el, sosem akarok többet gondolni rá. Tudom, haza kell mennem, mielőtt pirkad, mielőtt Harry felébred, mielőtt meglátja, hogy nem fekszem mellette, mielőtt megtudja, mit tettem. De még nem bírok felkelni, csak ülök ott kezembe temetve arcom, és végigpörgetem magamban az estét, újra és újra. Minnél inkább el akarnám felejteni, annál élőbb lesz az egész. Remegő kézzel keresgélem telefonom, de sehol sem találom, így gyalog kell mennem. Semmi erő nincs lábaimban, ennyi volt, úgy érzem vége, nem bírom tovább. Felállok és teljesen kikapcsolom az agyam, magamban éneklem Harry dalát, azt, amit először énekelt nekem. Lassan minden ízben remegő végtagokkal gyújtok rá egy szál cigire. Ajkaim rettenetesen fájnak, olyan erővel harapdáltam őket, hogy most fel van szakadva és néhol még mindig véres. Ezt már a smink sem tudja eltakarni. Sminkem lefolyt, szétkenődött. Most már mindenki láthatja mi vagyok: egy közönséges LOTYÓ. Nem érdemlem meg Harry-t, szakítanom kell vele. Eldöntöttem, visszamegyek, vissza kell mennem, nem azért, mert úgy akarom, hanem mert ez a helyes, könnyen elfelejt majd, talál magának egy barna hajú őzgida szemű, gyönyörű lányt, aki szereti és megbecsüli. Aki sokkal jobb nálam, mert ő azt érdemli, a lehető legjobbat, semmi képpen sem egy magamfajta közönséges kurvát. Erőteljesen megdörzsölöm arcom, de nem segít az émelygő érzésen, ami már órák óta csillapíthatatlanul bántja gyomrom. Slukkolok egy mélyet cigimből, majd figyelem, ahogy a füst még fújás nélkül is apró csíkokban emelkedik fel a halványszürke égbolt felé. Miután kifújtam a tüdőmben tartott füstöt, nyelek egy nagyot, de már késő, egy újabb könnycsepp gördül végig arcomon. Legalább 5 cigivel végzek, mire elérek a hotelhoz, ahol lakunk. A hátsó bejáraton sétálok be, nem akarom, hogy bárki is meglásson így. Végül is mindegy, már amúgy sem leszek sokáig itt. Rettentően fáj a magas sarkúban a lábam, nem tudom, mennyit sétálhattam. Alig tudom beilleszteni a kulcsot a kulcslyukba, a lehet leghalkabban nyitok be a lakásba, hogy nehogy felébresszem Harry-t. Mikor belépek, rájövök, feleslegesen tettem minden erőfeszítésem, ő már ott ült kényelmesen elterülve a bőrkanapén. Olyan lenézően méregetett, hogy majdnem elsírtam magam ismét. 

- Látom, jól sikerült az este... - mért végig ismét szemrehányón. 

-  Harry.. - suttogtam nevét, mert mást nem igen tudtam mondani a torkomban lévő gombóctól. 

- Helló cicus! 30 perced van, hogy a megadott címen légy! Valami sexy csipkéset vegyél fel ... - olvasta fel telefonomból az üzenetet, el sem hiszem, hogy itt hagytam, de most már végül is mindegy, talán jobb lesz így, neki mindenképpen. - Ki ez a srác? Ha? Ő küldte az üzentet? - ere már felkaptam a fejem, még mindig remegve vettem fel az elé dobott telefont, ahol Ai képe virított. Lesütöttem szemem és visszatettem a készüléket az asztalra. - Halljam, Lisa, a picsába! - ordította el magát, én pedig ösztönösen összerándultam a félelemtől. 

- Sajnálom.. - szipogtam, de nem mertem ránézni. 

- A kurva életbe! - borította fel a dohányzó asztalt, ösztönösen hátráltam a legközelebbi kijárat felé, akármennyire megszoktam Arnoldtól ezt a viselkedést, valahogy Harry-től látni még rémisztőbb volt, de teljesen jogos. - Megcsaltál? Összefekszel mindenféle jött menttel és csak annyit tudsz mondani, hogy "Sajnálom"??? - üvöltött dühtől teljesen eltorzult arccal. Lehunytam a szemem és reméltem, hamar vége lesz. - Látom, nem változol, mit tudtak adni neked, amit én nem? - szólásra akartam nyitni a számat, ösztönösen megvédeni magam, de tudtam, nem szabad, jobb így, könnyebben elfelejt. - Jól megkeféltek, mi? - erre már felkaptam fejem, és most először néztem bele abba a dühtől vörös szempárba. Letaglózott az a rengeteg érzelem, amit láttam. Arnold minden veszekedésnél könyörtelen volt, megvert, nem láttam mást a szemében, csak vak dühöt, de itt állt előttem Harry és a szemében tengernyi érzelemmel nézett rám, düh, csalódottság, és az, amit nem tudtam hová tenni: a szerelem volt. 

- Harry, én... - dadogtam. 

- Nem, Lisa - zuhant vissza kanapéra. - Takarodj innen! - temette tenyerébe arcát.