The End....

Sziasztok! 

Nos igen végül megcsinálta kedves bátyám a gépem de bár ne tette volna most, hát igen ezzel el kell búcsúznom... DE NEM AKAROK!!!! 

Ajánlott dalom: OneRepublic - Good life

(mert annó azt mondtam ezzel a dallal akarom befejezni :))

The End....

- Nem Harry, ezt nem hiszem el! Mekkora idióta vagy... - csuklott el a hangom, majd zokogva borultam mellkasára, ezt még a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna: én, mint Harry Styles felesége. Most tört ki belőlem az utóbbi napok minden elfojtott érzelme, dühös voltam rá, rettentően haragudtam, amiért eltűnt, amiért nem adott életjelet magáról, amiért magamra hagyott, amiért négy teljes napig nem mondta nekem azt, hogy "szeretlek", de őrülten boldog is voltam, amiért még ennyi viszonytagság ellenére is szeret. Szeret és nem számít neki, hogy más gyermekét hordom a szívem alatt, furcsa az élet, de még nem hamarkodom el a happy end-ről szóló álmaim. Hátraléptem egyet, kevesen múlott, hogy a lábaim megtartanak, de végül könnyek nélkül sikerült belenéznem abba a világító szempárba, melyben olyan csodálatosan táncoltak a gyertyák apró lángjának fénye, hogy már-már földöntúlinak hatott. Komoly arccal néztünk egymásra, most ő sem vigyorgott, talán egy kevés aggodalmat véltem felfedezni vonásiban. Ahogy fejét enyhén oldalra billentve mustrálta arcom. 

- Egyetlen egy feltételem van... - mosolyodtam el, ő pedig összeráncolt szemöldökkel nézett rám. 

- Mondd Lis... csak mondd és teljesítem! - simította tenyerét arcomra.

- Hogyha megígéred nekem itt és most, hogy még mikor 80 éves öregasszony leszek, akkor is kézen fogva fogunk sétálni... - kulcsoltam rá kezem Harry hatalmas kezére. 

- Lisa, örök életemben büszke leszek, ha egy ilyen erős és gyönyörű nő kezét foghatom - nyomott csókot kézfejemre.

- Ez nyálas! - hallottam magam mögül Zayn hangját.

- Gyerünk már, csókot! - csatlakozott Liam is.

- Lisa az isten szerelmére mond már, hogy igen! - forgatta szemét Lou az ajtófélfának dőlve.

- Mindjárt sírok...hüp-hüp - lépett be a szobába Niall is. 

Komótosan ismét Harry felé fordultam, majd ajkához hajoltam.

- Igen... - suttogtam egy nem túl diszkrét csókkal jutalmazva meg, dehát ezek voltunk mi. A fiúk fütyülve tapsoltak minket, én pedig még soha életemben nem voltam ilyen boldog, leírni sem lehetne ezt az érzést, ami átjárt. Ahogy ezek az erős karok átfogják a derekam és magához húz, csodás, sőt mi több, elképesztő. Meg szeretném tartani magamnak, örökre elraktározni és felnyitni majd a nehezebb időkben. 

Lassan elengedtem az előttem álló angyalt és hagytam, hogy felhúzza az ujjamra  az örök boldogságot ígérő apró ékszert. Kitett magáért, ahogy a gyémánton megtört a gyertyafény ezer és ezer gyönyörű fényfoltot festve a falakara, bár ebben a pillanatban egy cukorgyűrűnek is éppen ugyan ennyire örültem volna. 

- Üdv a családba - szorította ki belőlem a szuszt is Niall.

- Miért nem te jöttél értem? - vontam fel szemöldököm bocsánatkérő mosolyt küldve Lou felé, aki csak megvonta a vállát. 

- Mit gondolsz, ezek ki tudtak volna találni egy ilyen reménytelenül romantikus dolgot? - mutatott végig a gyertyákon.

- Na, valahol mélyen reméltem, hogy Harry találta ki.... - kacagtam fel, mire mindenki elröhögte magát, Harry meg csak mosolygott a falat támasztva.

- Csak nem arra célozgatsz, hogy Niall-t jobban szereted, mint engem? - kacagott Lou. - Amúgy is, mit műveltél velem a kapitányságon? Azt hittem be kell ráncigáljalak majd az autóba...

- Mi történt? - vonta fel szemöldökét Liam.

- Lisa nem egy könnyű eset - kacagott Harry.

- Te tudtad, mi?! - vádolta meg újdonsült férjemet Lou.

- Maradjunk annyiban,  hogy volt egy sanda gyanúm, hogy nem fog könnyen menni - vont vállat.

Hát igen, végül akár hiszitek, akár nem a történetem happy end-del végződött. Nem gondoltátok volna, mi? Hát én sem.... 

Harry-vel még az emlékturné előtt összeházasodtunk, vettünk egy szép kis házat Londonban, látjátok, végül meg kellett szoknom a háziasszonykodást, ami valami okból hatalmas örömmel töltött el, minden nappal egyre boldogabb vagyok, bár az már fizikai képtelenség lenne, ha még vidámabb és elégedettebb tudnék lenni. Vannak persze olyan dolgok, amit furcsálltam vagy még mindig furcsállok, mint például, hogyha a fiúk beállítanak egy kosárnyi szennyessel, mert igen, volt már rá példa. Idejük nagy részében itt lógnak, komolyon olyanok, mint a hatalmas bébik. Harry megváltozott, visszatért belé az a valami, amit tudat alatt hiányoltam, már nem bámult ki bambán az ablakon keserű arckifejezéssel, amit természetesen mindig egy mosollyal takart, mikor rajtakaptam, már nem voltak rémálmai. Egyszerűen látszott rajta, hogy boldog. 

Végig mellettem volt, mikor megszültem Hope-ot. Végül egy gyönyörű kislánynak adtam életet, és igen, hozzám nem szokott módon, Harry javaslatára egy elcsépelt érzelgős nevet adtunk neki, amit titkon a mai napig teljes mértékig imádok. A terhességemről inkább ne beszéljünk, nem volt egy egyszerű menet, de Harry ott volt, hogy akár az éjjel közepén is leugorjon nekem mogyoróvajas uborkás szendvicset csinálni. Niall volt az egyetlen, aki fel tudta venni velem a versenyt evés téren, sok furcsaságot kipróbáltunk. Sajnos, mikor Hope fél éves lett, a csapatnak muszáj volt megtartani a turnét, természetesen Harry nem akart menni, de biztosítottam róla hogy seggbe rúgom, ha máshogy dönt. Nehéz volt, de ma van a napja annak, hogy végre a mi gyönyörű kicsi lányunk és az apukája újra találkozzanak.  

Prológus 

Nehéz sporttáskával a vállamon pattantam ki a fekete sötétített ablakú kocsiból, mélyet szippantva a londoni, enyhén párás levegőből. Végre itthon voltam, rég volt és hiányzott az én gyönyörű feleségem és a kislányom, sosem érdekelt, hogy Hope nem a vérszerinti lányom, az ember azt hinné, hogy Arnoldot látom, mikor ránézek, de nem. Sosem láttam benne azt a rohadékot, inkább Lisát, teljesen olyan, mint ő. Ez furcsán hangozhat, elvégre mikor elmentem, még csak egy kis csöppség volt, de 8 hónap hosszú idő, még most is összeszorul a torkom, ha rágondolok, hogy magára hagytam őket ennyi időre. Akármit mond Lisa, tudtam, velem egyszerűbben boldogult volna, de most itt vagyok ismét. A fiúkkal remek volt a turné, bár le kellett nyelnem azt a rengeteg féle reakciót, amit azoktól kaptam, akik nem éppen örültek a visszatérésemnek. Nem fogok többet a One Direction-ben énekelni, most fontosabb dolgom van, igazolja ezt egy felém közeledő angyalszép lány. Hátul hosszított hófehér nyári ruhájába lustán bele-bele kap a szél, ahogy sétál. Mogyoróbarna haja ismét derekáig ér, sokat nőtt, mióta levágatta. Szokottnál is szolidabb smink díszíti tökéletes arcát, szinte világítanak tengerkék szemei. És ott van a karján életem másik legfontosabb személye. Anyához hasonlóan ő is fehér ruhácskát visel, hozzá illő sapkával és rózsaszín cipővel, amint meglát, felkacag és vergődni kezd Lis karjaiban, ő pedig csak egy szelíd mosollyal csitítja  a csöppséget. Kitárom a fehér kovácsoltvas kaput majd lecsúsztatom vállamról a táskát, ami halk puffanással esik a nyári naptól felmelegedett betonra. Lisa óvatosan teszi le Hope-ot, majd a kezét fogva szorosan támogatja, hogy megvédje a kisebb-nagyobb balesetektől. Amikor elég közel érek hozzájuk leguggolok és kitárom karom. Lis megáll és óvatosan engedi útjára a csöppséget, aki pár bizonytalan lépés után szinte karjaim közé zuhan. Meglepetésemben  én is a földre huppanok, és félmosolyra húzom ajkaim. Azomban mikor meglátom Hope-ot közelről, megdermedek. Látszik rajta, hogy nem érti, miért szökik könny a szemembe. Lassan felnézek a felettem álló feleségemre. Lisa arcán olyan gyengéd mosoly ül, ami igazolja felvetésem. Ismét a kislányra nézek, mint egy földönkívülit, úgy vizsgálgatom. Egy forró könnycsepp szánt végig az arcomon, várom, hogy felébredjek, de nem történik meg. Helyette Hope megrángatja egyik göndör tincsem. Még egyszer fenézek Lisára, és ő némán bólint, elindítva könnyeim szapora áradatát. Annyi öröm, annyi megkönnyebbülés,  annyi bosszúság járja át a testem, hogyha nem nézek bele a kislányom sárga foltokkal tarkított smaragdszínű szemeibe, el sem hiszem. Úgy ölelem magamhoz, mint az én féltett egyetlen kincsemet. 

- Semmi gonoszkodó megjegyzés? Mi van Lisa, nem ismerek rád! - töröltem le egy kigördülő könnycseppem mosolyogva. 

- Hé, egy kiöregedett roksztár  a kislányom apja, mit mondhatnék? - vont vállat  felém nyújtva karcsú kezét, hogy felsegítsen a földről. Én pedig egy félmosollyal engedtem magam felkaparni az aszfaltról. Karjaimba véve az én legcsodásabb kincsem, majd rákulcsoltam kezem Lisáéra, hogy együtt induljunk tovább.....

The End...

Sex and shame by: Eliza :')

Itt egy dal csakis nektek!: Fergie-big girls don't cry

Eliza                  Bo

Nos igen gyerekek, hát én bevallom, most legszívesebben sírnék (ha lennének érzésem)! Összesen 77 olvasóval "zártam" a történetet, ami számomra egy elképesztő szám!! Mindenkinek nagyon köszönöm! Tényleg kimondhatatlanul hálás vagyok! De legfőképpen Bo-nak szeretném megköszönni!! Ő volt az a személy, aki mindenben támogatott, segített, és megmentett titeket a helyesírás hibáim-tól (nélküle sokan sokkot kaptak volna:D). Ezért szeretnék mellékelni egy elképesztően előnyős képet rólunk, (én vagyok a göndör ő pedig a szőke ;D)  Szóval lányok/fiúk hatalmas köszönet neki, amiért sosem hagyta, hogy feladjam!! 

Nos a történettel kapcsolatban:
Még lesznek bejegyzések, Harry szemszögéből pl.: mikor rátalál Lis-re, mikor megveri Arnold-ot stb....
Igazából örülnék, ha nem követnétek ki, de ezt nem kérhetem! Mindenesetre ennél sikeresebb blogom, nem hiszem, hogy lesz, de ígérem, láttok még! :) *elszánt fej*
Kriszti te vagy a legkedvencebb olvasóm (IGEN! Ilyen szó van! Én  vagyok az író, nem kötözködni!), mindig követted a sztorit és szorgalmasan kommenteltél, néha mikor ki voltam borulva, elolvastam a kommentjeid és sokkal jobb kedvem lett, sokat nevettem azon, hogy néha hosszabb a kommented, mint a rész! Egy szó, mint száz, nem tudom eléggé megköszönni mindazt, amit tettél! Mert lehet, hogy szerinted semmi fontosat nem tettél, pedig dehogyisnem! Ha tudnád...:)

Csenge örülök, hogy ilyen kritikus voltál! Tudd, hogy igazad volt! Köszönöm a sok kommentet! 

Patrícia elárulom, én is Patrícia vagyok ;D. De tsssss! 

Petra, Jule, Annabeth, eternal dreamer, Esztii Styles, Veronica, Fanni, Gréta, Vera, Bes, ZimaR, Sisi, Nina, Amelie, Lilibella, Antuss, Dorca, KÖSZÖNÖM a kommenteket, tényleg nem tudok mit mondani, csak köszönöm :) !

ÉS MINDEN FELIRATKOZÓNAK, akik nem kommenteltek, azoknak is! És a kis kém olvasóimat is nagyon szeretem (akik nem kommentelnek nem követnek be, de olvasnak ...:D) 

A kép

Na jó, én nem vagyok érzelgős, itt egy kép, ami garantáltan felvidít titeket! DE ez nem én vagyok, legalábbis nem vállalom fel! Ha ezután is szomorúak vagyok, akkor nem tudom mit csinálok! xD

Ölel titeket Eliza!!!!!!! :)
Amúgy most valahogy így festek.