A találkozó

Helló!

31 Olvasó köszönöm! Isteniek vagytok!

Kriszta a frászt hoztad rám ! Azt hittem már nem olvasol...

Köszönöm a dalt, IMÁDOM EDET!!! *-*

Mindenkinek jó olvasást, és kommentelést!

Ez a rész talán valamennyivel hosszabb lett értékeljétek!! ^^

Ajánlott dalom: Mike Oldfield - Moonlight shadow

Tudom kicsit elrugaszkodtam a valóságtól.... 

Dehát ez csak egy történet ^^

A találkozó

- Niall...? - mormolta Harry cérnavékony hangon, teljesen lefehéredve. Nem kellett több a szőkeségnek, rögtön a nyakába ugrott. Nevetve figyeltem a jelenetet, a kis szőkeség hamarabb lereagálta helyzetet, mint akárki más. Szórakozottan ácsorogtam amíg Harry arcáról letörlődött a megdöbbent kifejezés és helyette ajkait hatalmas mosolyra húzva karjába zárta a szőkeséget.

- Te... és... hogy.. miért?!.... és! Áh semmi... a lényeg, hogy itt vagy! - veregette vállba barátját.

- Igazából miattatok jöttem... - toporgott Harry a földet bámulva.

- Ki ez a gyönyörű hölgy? - fordult felém egy hatalmas, édes mosollyal. - Bonjour Mesdames - csókolt kezet. - A nevem Niall... Niall Horan! - nézett mélyen szemembe, egy kacér mosollyal.

- Ca... Lisa Aerton! - nevettem el magam. 

- Itt vannak a többiek is! Gyertek! - ragadt karon minket, Harry szemébe nézve folytattam vele „távkommunikációt”.

 „Minden oké lesz!” mosolyodtam el, megszorítva karját.
Niall egy három fős társasághoz vonszolt oda minket, kicsit feszélyeztem magam a három nálam 10cm-el magasabb, tetovált kigyúrt srác társaságában. Önkéntelenül is Harry mögé léptem.
Valahogy nem ilyennek képzeltem el a banda tagjait, gondoltam ez valami aranyos kis fiúbanda, akik szerelmes tini dalokat énekelgetnek, nem ilyen... hát szépen kifejezve is elég punk alakok, tele tetoválással és piercinggel. Kicsit megszeppenve néztem a minket kikerekedett szemmel bámuló társaságra. Egy kedves mosolyú élénkék szemű srác reagált a leghamarabb, kellemes kinézete volt, karamell színű hajjal és karakteres arccal.
- Harry, én úgy... - indult meg felénk, de egy fekete hajú fiú vállánál visszarántotta.
- Nem azt hiszed, hogy visszajössz és minden oké?! Hülyének nézel te minket?! 
- Zayn! - dörrent rá az eddig csendben figyelő, barna hajú fiú. Mély barna szemeiből nem lehetett semmiféle érzelmet kiolvasni.  
- Harry, miért jöttél vissza ennyi év után? És egyáltalán hova a fenébe tűntél, és miért?! - vette vissza a szót a fekete hajú fiú. 
Hosszú percekig néma csend volt, mindenki Harry-t fürkészte, aki meg sem tudott szólalni. Mikor már nekem kezdett kínossá válni a csend megrángattam felsőjét, hátha szóra tudom bírni.
- Harry azért jött, hogy bocsánatot kérjen, igaz? - erőltettem mosolyt arcomra, mire mindenki felém kapta fejét. Mindig is lámpalázas voltam és sosem kezeltem jól, ha bámulnak, vagy ha sokan voltak körülöttem, hajlamos voltam az ájulásnál is durvább tüneteket produkálni, de most mégis úgy éreztem, ha nem segítek, Harry-hez kell mentőt hívni.
- Fiúk, én nagyon sajnálom, hogy eltűntem, de az hittem, mármint lehet, hogy így van, de gondoltam, nem akartok látni...
- Szóval tényleg megtörtént?! - tátották el szájukat szinte egyszerre. 
- Nem! Dehogy! Persze, hogy nem!
- Itt hagytál minket nyakig a szarban! És még azt sem mondtad el, megtetted-e vagy sem! - tárta szét karját a kék szemű fiú. Tudtam, ebből nem sülhet ki jó, segítség reményében néztem a mellettem álló szőke fiúra, de ő ugyan olyan tehetetlenül kapkodta csak a fejét, mint én.- Ezek után mégis mit vársz? - folytatta.
- Hé! Most akar bocsánatot kérni! - robbant ki belőlem, kisvártatva.- És te mégis ki vagy?! - fonta össze mellkasa előtt kezét a fekete hajú fiú.
- Hogy én? - vontam fel egyik szemöldököm. - Én az vagyok, aki rávette Harryt, hogy jöjjön el ide! Mert azt hittem, jó barátai voltak, akik mellette állnak! Akik megbocsátanak neki! Akik legalább meghallgatják! Akik megbocsátanak egyetlen apró hibája miatt! De ostoba voltam, mert ti ilyen önző disznók vagytok! Még hogy az angolok meg a jó modoruk! Mi amerikaiak egymás képébe vágjuk az igazságot, de legalább végighallgatjuk a másikat! Ti nevezitek magatokat barátnak?! Ti?!- Hé... - próbált félbe szakítani Harry feltartott kézzel, de már késő volt, ritkán borul el az agyam, de ha megtörténik, akkor kő kövön nem marad.
- Te csak ne hé-zz nekem és ha nem engedd le az ujjadat, istenemre esküszöm Harold, eltöröm! Ha te nem vagy képes megvédeni magad három ilyen díszpinty ellen, akkor nem marad más választásom! Azért repültél át egy kontinenst, hogy bocsánatot kérj! Halljam különben... - a többi mondandóm legnagyobb része nem tűr nyomda festéket, maradjunk annyiban, hogy ez így ment még vagy 10 percig folyamatosan egyhuzamban, szinte levegő nélkül. - Úgyhogy most meg fogjátok beszélni! Különben egyenként tépem le a tökötöket! - sziszegtem.
Mikor befejeztem végre, hát tudatosult bennem, hogy mivel Harry-t is annyira kiosztottam, mint a haverjait, nem mellesleg a mutató ujjam éppen belemélyedt a fekete hajú srác mellkasába. A hirtelen harag jött, ment, és nem igazán tudtam hova tenni a döbbent tekinteteket. Inkább csak póker arccal vártam, hogy valaki reagáljon.  
- Baromira csípem ezt a kis nikkelbolhát! - tátotta el száját a kék szemű srác. - Foglalj helyet! - húzta ki még mindig döbbent arccal az előttem lévő széket.
- Angolok... - sziszegtem lerogyva a felkínált helyre. 
Mire a még mindig döbbent társaság egyenként helyet foglalt, egy másodpercre sem véve le szemét rólam. Kordult egy hatalmasat a gyomrom, igazából rengeteg vitában volt már részem. Miután kiveszekszem magam, mindig nagyon éhes leszek, de másokkal ellentétben, sosem tudok haragot tartani, én megtettem, amit lehetett, sőt még többet is, már Harry-n múlik minden és ahogy látom, nem lesz sok gond velük.  
-Úúú.... Itt van Mushroom & Halloumi Burger?! Mindig is akartam ilyet enni!
- Nekem az a kedvencem! Isteni finomra csinálják! - hajolt étlapom fölé a szőkeség mosolyogva, innentől pedig együtt bújtuk az étlapot, amíg a fiúk beszélgetni kezdtek. Igaz, kicsit feszengve, ráadásul üres fecsegés volt csak, de legalább beszélgettek, és láttam rajtuk, mind örülnek ennek a végkifejletnek, bár valahol éreztem, még messze van a vége... nagyon messze.
- Amúgy, ha már így összegyűltünk, legalább a neveteket megtudhatnám? - vontam fel szemöldököm, belekortyolva kólámba.
- Harry, ennyire nem meséltél rólunk? - nevetett Niall.- Ugyan, tudom a neveteket csak, hogy melyik-kihez kötődik, az már macerás...- vonogattam vállam. Láttam hogy a szőkeség elszontyolodott, ezért nevetve összeborzoltam haját. - Niall Horan a szőke! - kuncogtam. - A kedves mosolyú srác ott az asztal másik felében? - mutattam a kék szemű fiúra.
- Louis Tomlinson - mosolyodott el.
- A furcsán méregető fagyihajú fiú? - utaltam hajában lévő szőke csíkra, amitől tényleg olyan volt, akár egy csavart fagyi. 
- Haha... Zayn Malik... - nevetett fel gúnyosan, nem bírtam megállni, a legszebb mosolyom villantottam felé, amolyan „ne tagadd, kellek!”mosoly volt, amivel csak kevés embert ajándékozok meg.
- És a tárasság egyetlen értelme tagjának tűnő fiú pediiiig?? 
- Liam Payne - fogott velem kezet az asztal felett.
- És az őrült Amerikai Liba, aki reggel 6 kor ordít velünk egy étteremben? - nevetett Louis kicsit sem rosszindulatúan.- A nevem Lisa Aerton - biccentettem.
Még legalább egy órát beszélgettünk az étteremben. Megígértem Niall-nek, hogy egyszer shake-zünk együtt, mivel legalább annyit tudott enni, mint én, egyből jóban lettünk. Liam-mel csak pár udvarias szót váltottunk, mint a: Honnan jöttem? Milyen London New York után? Mi a foglalkozásom? Szépen kitértem: jelenleg egyetemista vagyok és most „mondtam fel”. Zayn-nel csipkelődtünk egy darabig, más-más csapatnak szurkolunk. Louis-val nem igazán beszéltem, tekintve, hogy az asztal másik oldalán ült, de nagy ritkán rajta kaptam, hogy mosolyogva figyelt.
- Nézzetek be majd holnap a stúdióba próbálni fogunk, meglátjuk mennyire estél ki a gyakorlatból! - lökte kedvesen vállba Zayn Harry-t. 
- Számíthatok rád is, kishölgy? - ölelte át vállam.
- Hááát, nem is tudom.... óvom a dobhártyám épségét - cukkoltam mosolyogva. - De hát én sem leszek fiatalabb, megtisztellek jelenlétemmel! - nevettem el magam.- Hol találtad ezt a csajt?! Ilyen biztos nincs minden sarkon... - nézett Harry-re aki arcán furcsa kifejezés villant át.
- Ha tudnád, milyen közel jársz az igazsághoz - bújtam oda ásítva Harry-hez, nem igazán voltam kibékülve az idő eltolódással. Nemrég keltünk és már most majd leragadnak a szemeim.- Akkor holnap! - búcsúztunk mosolyogva a fiúktól. Csendben figyeltük a fiúk távolodó alakját, mely beleolvadt a hajnali fénybe.
- Harry, minden rendben? - néztem könnyes szemébe.

Lassan felém fordulva szorosan átölelt és megforgatott a levegőben. Miután elengedett, hosszú forró csókot lehelt ajkaimra, benne volt minden érzése, megkönnyebbülés, öröm, szeretet.

- Te vagy a legjobb dolog, ami velem történt! - ölelt át még egyszer szorosan, én pedig nevetve bújtam hozzá.