A Menedzser ...

Helló-belló!

Wáó 34 rendszeres olvasó *-* 

Ismét csak köszöngetni tudok ^^

Emily szép észrevétel !! Lisának eredetileg barna a haja, csak festett szőke, de majd pár rész múlva ( nem akarom lelőni a "poént") de be fogja festetni barnára. 

Kriszta annyira imádom a stílusod!!

 Mindig sokkal vidámabb leszek, mikor olvasom a kommentjeid !!

Akkor mindig úgy érzem, hogy igen! Ezért érdemes írni!

Egy szó mint száz nagyon bírlak!!! *-*

Jaaaa és legyen PIROSPONT!! Amikor általános sulis voltam, mindig fekete pontom volt csak XD

Na szóval nem szaporítom a szót...

Jó olvasást mindenkinek! 

Ajánlott dalom: Nickelback- Rockstar

A Menedzser...

Lassan nyitottam ki először egyik szemem, majd másikat, sután pislogtam párat, majd felülve nyújtóztam egy hatalmasat. Harry-nek csak hűlt helyét találtam, de reggeli kómámban eldöntöttem: elég nagy fiú már, tud magára vigyázni. Becsúsztattam lábam a halvány rózsaszín mamuszomba és még mindig bágyadtan elindultam a reggeli éltető folyadékomért, hiszen kávé nélkül nincs jó reggel. Kicsoszogtam a konyhába, matattam egy ideig a hűtőben majd előhúztam egy doboz tejet. Szépen sorban végignyitogattam az összes polcot, közben szidtam magam, amiért megengedtem, hogy Harry pakolja ki a szatyrokat tegnap a vásárlás után.

• Kávét keresel? - hallottam barátom rekedtes hangját.
• Ja ... - bújtam bele még jobban szekrénybe, hátha, bár nem fűztem hozzá sok reményt, esetleg a leghátuljában találok.
• Főztem, ott van a pulton... De Lisa... - nevetett fel furcsán, mire én rögtön kikaptam egy bögrét, teletöltöttem kávéval (tényleg a pulton volt), felé fordultam, valójában az lenne a helyes, ha azt mondanám, feléjük. Mivel a nappaliban nem csak Harry volt, hanem a többi 4 bandatag is ott heverészett egy-egy ülőalkalmatosságon. Nem zavart volna, sőt engem nem is zavart, ellentétben Harry-vel, mivelhogy nem öltözök túl az alváshoz, ne is szépítsük a helyzetet: ott álltam egy szál mamuszban az öt fiú előtt.
• Jó reggelt! - ásítottam egy hatalmasat.
• Hát, most már jobb - nevetett fel Louis.
• Nem akarsz felöltözni? - ráncolta össze szemöldökét Zayn.
• Hé... ti lógtok nálunk! Abban vagyok ,amiben jól esik! - vontam meg vállam és lehuppanva a kanapéra kortyoltam egyet kávémból.
• Paul találkozni akar velem... - fordult felém Harryn mire én szabály szerűen visszaköptem kávémat a pohárba. Megdöbbenve néztem barátom arcát, aki semmilyen érzelmet nem mutatott, csak póker arccal meredt maga elé hosszú percekig, majd kétkedve szemembe nézett, valamiféle megerősítést várva.
• Harry, ez a te életed, azt csinálsz, amit csak szeretnél, semmi jogom beleszólni! - ittam ki kávém maradékát, majd oda hajolva ráérős csókot nyomtam szájára.
• Megyek, felöltözök mielőtt a szőkének kiesik a szeme a szemgödréből - tűntem el az ajtó előtt magára hagyva az 5 fiút.
  Kellemetlen rángásokba kezdett a gyomrom, aggódtam Harry miatt, annyiszor összetörték már, nem szeretném, hogy újra csalódnia kelljen. Tudtam, bármi lesz is, mellette állok.
  Lezuhanyoztam, fogat mostam és mikor már fehérneműben álltam, megszólalt telefonom üzenetet jelző hangja. Lustán sétáltam a párnám alatt felejtett telefonomhoz. Ismeretlen szám, sosem hív, vagy ír senki ismeretlenről, nyugodt szívvel nyitottam meg az üzenetet, annak reményében, hogy félreírták és nem nekem akarták küldeni,de hatalmasat tévedtem. A sorokat olvasva tudtam, az üzenet az enyém, és már a feladó sem volt ismeretlen. Rövid volt és lényegre törő:

„Azt hiszed Londonban biztonságban vagy?

TÉVEDSZ!”

Végigfutott a hideg a hátamon, nem akartam hinni a szememnek, a szavak valahogy nem álltak össze bennem.

• Szerinted jó ötlet lenne találkozni vele? Őszintén nem tudom, mit csináljak! - ijedtemben megugrottam és hátam mögé rejtettem a készüléket.
• Minden rendben? - húzta össze szemöldökét.
• Persze, csak megijedtem - legyintettem zavartan.
• Szóval?
• Bocsi, meg tudnád ismételni? - kérdeztem tarkómat vakarva. Tudtam, hogy nem mondhatom el neki, már így is túl sokat segített. Neki is bőven elég gondja van, igen, én is tudom, nem zavarhatom éppen most, amikor megpróbálja rendbe tenni az életét. Itt az ideje, hogy most én támogassam őt, nem lehetek önző. Tudom, hogy ezt most meg kell oldanom egyedül, bár hogy mit csináljak, arról még fogalmam sincs...
• Semmi... - vonult be fürdőszobába. Egy megkönnyebbült sóhajjal oldottam fel telefonom kombinációját, majd a törlés gombra kattintva eltüntettem az üzenetet. - Egy óra és indulunk! - dugta ki fejét a fürdőszoba ajtaján. Sötétbarna haja szinte feketének látszott a víztől, homlokára tapadt tincsei éppen csak kezdtek megint begöndörödni. Egy őrülten szexi félmosolyt villantott felém, amivel rendszerint levesz a lábamról, de most más volt a helyzet, valahogy jobban lekötöttek a gondolataim, arról, mit csináljak az idegbeteg Arnolddal, aki nem mellesleg minden jel szerint pontosan tudja, hol vagyok.
• Oké - bólintottam rá az időpontra.
• Nem jössz be? - kacsintott rám.
• Most voltam - vontam meg vállam, megindulva a ruhásszekrény felé.
• Hát, rendben... - hallottam az ajtó csukódást.
  Felkaptam a szürke koptatott farmerem és egy fekete mélyen kivágott blúzt, majd a konyhába sétálva bekaptam pár falatot. Eközben Harry is kijött a fürdőből és felöltözött, úgyhogy indulásra készen álltunk.

Egy fekete kocsi jött értünk, ami bevitt a fiúk próbatermébe, bevallom engem már a recepció is lenyűgözött. Rengeteg lemez volt a falra aggatva, volt köztük: platina, ezüst, gyémánt és arany is. Ámuldozva hagytam, hogy Harry kézen fogva navigáljon, nagyon úgy tűnt, ő otthonosan érzi magát itt.

A folyosó élénk színekre volt festve, minden fal másra, piros, kék, sárga és az elmaradhatatlan zöld szőnyeg. Az én ízlésemnek elég giccses volt. Jobbra fordultunk és besétáltunk egy fekete fa ajtón. Bent egy hatalmas pult terült el egy üveg ablak előtt, előtte egy legalább hat személyes fekete bőrkanapé, hozzá illő dohányzó asztallal és fekete fotelekkel. A falakat itt is lemezek borították, úgy gyűjtik őket, mint én a cipőket! De itt nem csicsás falak voltak, hanem még az én tetszésemet elnyerő grafiti rajzok. Zayn az egyik fotelben gubbasztott nagyokat slukkolva cigijéből. A pultnál egy fiatalabb, talán 20-as éveiben járó férfi ücsörgött fülhallagatóval a fején, az üvegnek dőlve pedig egy Harry-vel egy magas, fekete hajú férfi ácsorgott, aki amint meglátott, széles mosollyal indult meg felénk. Harry-t azonnal a karjába zárta.

• Szevasz öcskös, rég láttalak!
• Helló Paul.. - köszönt, mindjárt gondolhattam volna.
• Milyen volt a New York-i élet? - veregette hátba beljebb invitálva. Naná, rólam el is feledkezett, mintha ott sem lennék.
• Áh... elment.. - vonogatta vállát flegmán. Azt hittem, kitérek a hitemből, bemártja, nem áll ki mellette, mikor Harry-nek szüksége lenne rá, elküldi se szó se beszéd! És Harry ezek után úgy beszél vele, mint a legjobb barátjával?! Az eszem megáll! Azt hittem, rögtön felrobbanok dühömben, gondoltam, legalább beszél a fejével, vagy csak egy kicsit hűvösen fog viselkedni! Az lenne a minimum! Most legszívesebben fel tudtam volna pofozni ezt a srácot.
• Jaaa! Ő itt a barátnőm Lisa Aerton! - szóval ennyit érdemlek, egy „Jaa... ”-t ?! magamra erőltettem egy elbűvölő mosolyt. Felém fordulva legalább fél percig csak csendben méregetett, majd a létező legsunyibb mosollyal nézett szemembe, odanyújtva kezét.
  Undorodtam ettől a férfitól, ösztönből ugyan az a vigyor, mint Arnoldé, mikor azon az ominózus estén beállított hozzám. Nem akartam vele kezet fogni, látni se, annyira unszimpatikus volt.
• A nevem Paul. L-i-s-a hm.... - nyújtotta el nevem, mire hátamon minden szőrszál az égbe meredt.
• Heh... - nevettem el magam bájosan. - P-a-u-l.... - szorítottam meg teljes erőmből markát. - Micsoda „öröm”! - ismét felnevettem, diadalmas volt látni egyre vörösödő arcát, ahogy próbálja nem ordítani a fájdalomtól.