Sajnálom...

Halihóóó !!

Wow 41 olvasó!!! Na jó bevallom már azon is csodálkoztam hogy a húszat elértem ....

Kriszta a szám a mit küldtél AZT KERESTEM MÁR VAGY EGY HÓNAPJA XD

Nem kaptam aláírást.... nem osztogattak a turnén legalábbis ahol mi voltunk ott nem sajna... a jegy mindennel együtt 112 euró volt kb 40 ezer forint ..:D 

A pólót pedig a koncin vettem egy csomó árus volt *-*Nos hát igen, vissza a tárgyra :"D

Nagyon köszönöm a komikat és a pipákat ^^ ( igazán lelket tudnak belém önteni!! ) 

Jó olvasást ! 

Ajánlott dalom: Danity Kane - Stay With Me

Sajnálom...

Reggel elég furcsán ébredtem, reménnyel telve, tudtam, rendbe tudok hozni mindent, miért is ne hozhatnám?! Legurultam a kanapéról és nekiálltam palacsintát sütni. Csak egy ing volt rajtam és itt álltam egy idegen srác lakásán, aki segített nekem, nem tudom miért, gőzöm sincs, hiszen nem is ismerem, de mikor segítséget kértem, ő nem hagyott cserben. Én sem hagyhatom cserben Harry-t egy ilyen őrültség miatt, ha nem lennék, az a fiú már a fejét is elvesztette volna. Na és Arnold? Igen, fel fogom jelenteni, vagy befenyítem, de most már bőven több a soknál, amit csinál. Jó, lehet későn, most viszont eljutottam arra a pontra, hogy képes vagyok feljelenteni. Végre lépek a saját ügyemben, eddig mindig azt hittem, milyen erős vagyok meg blablabla, mert el tudom magamat tartani. Pedig mindenki másnál gyengébb voltam, de ma nem, mától egy új Lisa Aerton vagyok, aki nem fél boldognak lenni, aki nem retten meg az elé táruló jövőtől.

• Nagyon elszánt képet vágsz - hallottam mögülem Niall hangját, aki egy szál alsónadrágban telepedett le mellém a pultra, belekortyolva a tejbe, melyet még a palacsinta keverésekor hagytam ott. Rámosolyogtam és feldobtam palacsintám.
• Jó lesz, érzem! - szuggeráltam a félkész ételt.
• Hát, az illata alapján biztosan! - csípett le egy darabot a nagytányérra rakott, már kész palacsintából.
• Én most nem arra gondoltam! Hanem mindenre! Niall, tartozom neked! Kérhetsz bármit!
• Süss! Süss méééég! - csillant fel a szeme, én pedig elnevettem magam.

Hamar megreggeliztünk, és rám még 1001 feladat várt. Vettem egy új telefont, ami nem ment egyszerűen, mivel egy műszaki analfabéta vagyok. Aztán beugrottam egy fodrász szalonba, ahol fenékig érő szőke hajam, csípőig érő barnára váltottam, szinte öröm volt megszabadulni tőle. Furcsa volt, de jó, azt mondják, egy lány akkor vágatja le a haját, mikor változtat az életén. Hát nem szép? Leszedettem műkörmeim és erős sminkem helyett csak egy natúrt tettem fel (fekete szempillaspirál, halvány rózsaszín szájfény), ettől annyira más külsőm lett, furcsa volt, különleges, kiemelte szemem kékségét. Vettem magamnak egy szolidruha összeállítást és indult a mai nap legnehezebb feladata, be a rendőrségre. Órákig tartó szenvedés után utamra bocsájtottak, mérgesek voltak, amiért eldobtam a telefonom megszabadulva a terhelő bizonyítékoktól, és már a látleletről is lekéstem, csak a karomon lévő heget tudtam megmutatni, ami arra az éjszakára emlékeztetett, mikor a hideg fém a bőrömbe vájt. Kiérve nagyot szippantottam a sűrű, ködös levegőből. Körbenézve megpillantottam Niall-t aki a kicsit sem felismerhető sapka, napszemüveg (borús időben természetesen) kombinációnál döntött. Mosoly terült szét ajkain, ahogy megpillantott és én félszegen viszonoztam.

• Wáó! Ki ez a döbbenetesen szép lány? - tolta orra hegyére szemüvegét. Megálltam előtte és hirtelen ötlettől vezérelve szorosan átöleltem nyakába fúrva fejem.
• Annyira köszönöm Niall, hogy azt nem tudom szavakba önteni! - csimpaszkodtam rá, ő pedig zavartan nevetgélve viszonozta ölelésem.
• Bármikor megtenném, csak kérned kell, de ha még egyszer megköszönöd, most már tényleg nem tudom, mit csinálok veled! - csipkedte meg arcom.

Beszálltunk az autóba és egy kicsit idegesen, mégis magabiztosan vágtam bele az előttem álló feladatba. Ki kell békítenem Harry-t, meg kell mutatnom, hogy szeretem és támogatom őt, nem lehetek önző, el kell fogadnom, hogy vannak mások is, akikkel törődni fog az elkövetkezendő időben. Nekem pedig barátokat kell szereznem, ahogy Niall-t elnézem, ahogy mindenféléről locsog, és amilyen kedves, odaadó fiú, nem lesz nehéz. Ahogy közeledtünk a lakás felé, feléledtek a gyomromban élő pillangók, rég volt már, hogy ennyire verdestek. Mikor megérkeztünk, nagy levegőt vettem és kipattantam a kocsiból. Arcon csókolva Niall-t, aki valami lányügy miatt sietősen tovahajtott, utoljára sok sikert kívántunk egymásnak. Percekig csak néztem a távolodó kocsit, majd izzadt kezemet gatyámba törölve megindultam a hotelbe. Aggódtam, mivel nem volt kulcsom, de furcsa mód nem is kellett, ugyanis a szoba ajtó nyitva volt.

Meglepetten tapasztaltam a hatalmas kupit, ami bent fogadott. Az étkező asztal és pár tányér romjai hevertek a nappaliban, a ruhák szétdobálva, képek ferdén lógtak a falon, néhány a földön hevert kitört üveggel. A biztonság kedvéért nem vettem le cipőmet, csak bőrkabátomat tettem fel a fogasra. Halk morajlást hallottam a hálószoba felől.

Ezeregy gondolat megfordult fejemben, mi van, ha Arnold volt? De hát ez egy hotel, csak nem tudna betörni egy hotelbe? Vagy mégis?

Nem tudtam, mit gondoljak, de ha most kihívom a rendőrséget akkor.... Hol van Harry? Futott át az első olyan gondolat az agyamon ami arra késztettet , hogy futva induljak el a hang irányába, ha baja esett, azt sosem bocsájtanám meg magamnak. Neki nem kellett volna belekeverednie ebbe az egészbe. Szívem hevesen zakatolt, talpam alatt recsegtek az üvegszilánkok, ahogy rohantam végig a tönkretett nappalin. Felkaptam egy esernyőt, a biztonság kedvéért. Mikor a szobába értem, teljesen ledöbbentem, még az esernyő is kiesett kezemből. Az ágy bevetetetlen, szét túrt, a tévén valami bugyuta valóságshow ment lenémítva, a szekrény tárva nyitva állt, a ruhák pedig szanaszét hevertek a padlón és ott ült ő a kétszárnyas üvegajtónak támasztva fejét, nem láttam, csak hátának jól ismert domborulatait, az ablakon tükröződtek karját borító tetoválások. Meztelen felső testét, vörös és lila foltok borították, ahogy ott ült átölelve lábait, annyira sebezhetőnek és gyengének tűnt, mint még soha. Harry mindig az a fiú volt, aki megvédett, de most sokkal inkább úgy látszott, ő szorul védelemre. Bűntudatom volt, amiért nem ide jöttem elsőnek, amiért összevesztünk, amiért nem szóltam neki Arnoldról, amiért hagytam, hogy ez az egész megtörténjen.

• Ha tudnád, mennyire sajnálom... - öleltem át hátulról, megcsókolva sebeit. Mintha be tudnám gyógyítani őket, egyre jobban homályosodott el látásom, az előtörni készülő könnycseppek miatt. Megmerevedett karjaimban és rám emelte smaragdzöld szemeit, melyek vörösek voltak és duzzadtak, arca ragacsos volt a lefolyt könnyektől. Pulcsim ujjával gondosan letöröltem arcát, melyen egy újabb könnycsepp gördült le. Én sem bírtam megállni, de mielőtt még kibuggyanhatott volna, Harry szorosan átölelt. Testét zokogás rázta, ahogy körém fonta karjai és lábait, mintha félne, hogy eltűnnék. Annyira fájt így látni, és ami még jobban fájt az az, hogy én tettem vele ezt, miattam van ilyen állapotban és ezt sosem bocsájtom meg magamnak. Egyetlen vita sem éri meg, hogy így lássam.
• Annyira, de annyira sajnálom.. - szipogtam.
• Lisa... kérlek, bocsáss meg nekem - fúrta fejét nyakamba, én pedig csitítóan simogattam göndör fürtjeit.
• Sajnálom... - zokogtam, mást nem tudtam mondani, a bűntudat szinte felemésztett, de annyira jó volt a karjaimban tartani, simogatni, vigasztalni őt.
• Kérlek... soha többé ne csinálj ilyet velem! Te vagy a mindenem, inkább meghalnék, minthogy elveszítselek... - ölelt meg még szorosabban.
• Sosem Harry... sosem tudnálak elhagyni... Szeretlek... - mondtam ki beletúrva azokba a jól ismert göndör barna fürtökbe - Nem tudom, mivel érdemeltelek ki.... - de nem hagyta, hogy befejezzem, az eddigieknél sokkal szenvedélyesebben, sokkal kevesebben, sokkal óvatosabban, sokkal szeretet teljesebben csókolt meg. Mint éhezőnek az ételre, hajótöröttnek a szárazföldre, betegnek a gyógyszerre, annyira szükségem volt erre a csókra. Ölébe húzva mélyítette el még jobban ezt a csodás pillanatot, és én hajába túrva, itt, most, ebben a ködös városban, ebben a gyönyörű hotelban, ebben a kupis lakásban, ebben az ismeretlen szobában, ennek a furcsa, szeretetéhes, lehetetlen göndör srác karjai közt éreztem úgy, hogy végre megtaláltam a helyem. A sors akármit is hoz, már csak jó lehet, nem bánok semmit, ami történt velem, ha ez kellett ahhoz, hogy most itt legyek.

Naiv voltam...

Nos egy kis találós kérdés: melyik vagyok én? 

A fejeket ne nézzétek, egy 6 órás autóút egy 2 órás koncert és kb 1 óra esőben bolyongás után lett készítve hajnali 2-kor XD Nem vagyunk túl frissek :"D