Semmi sincs rendben...

Sziasztook !!

NAGYON SAJNÁLOM ezt a rengeteg késést!!! 

Kriszta meg sajna nekem van egy hetem a suliból... Amúgy meg ki nem olvassa a DARK-ot *-* Még maga Harry is olvasta ^^ Minden eddigi dizájnt én csináltam :D

Nos hát jó olvasást kívánok mindenkinek!

Sok kommentet és boldog nyarat stb.....

Ajánlott dalom: The Band Perry - If I Die Young

Semmi sincs rendben...

Még mindig sokkos állapotban kapaszkodtam Harry karjába, mintha az életem múlt volna rajta. Csak bámultam a folyosót, ahol előbb még a legrosszabb rémálmomat láttam, de már semmi sem volt ott, tudtam, hogy itt az ideje kitálalni mindent, mintha ez olyan könnyű lenne, irtó dühös lesz, hogy ennyi ideig elhallgattam előle a történteket. Az egyetlen, akivel beszélni tudtam, az Niall volt. A kórteremhez vezető úton végig a számat rágcsálva próbáltam összeszedni gondolataim, mindhiába, ezt nem lehet kellemesen tálalni. Rántást éreztem karomon, mely egyből kiragadott gondolataimból, ijedten kaptam fel fejem.

• Lis, figyelsz rám? - néztem döbbent tekintetébe.
• Sajnálom, Harry, ma valahogy nem vagyok a toppon, elmondanád újra? - ráztam meg fejem bocsánatkérően. Még az sem hallottam, hogy beszél.
• Csak azt mondtam, elkísérlek egy orvoshoz, miután elköszöntünk Lou-tól, oké?
• Öm... Persze - mosolyodtam el halványan. Jelen pillanatban az egészségem volt a legkisebb gondom, de nagyon édes volt tőle, hogy gondolt rám.

Mikor benyitottunk, Lou már teljesen fel volt öltözve és indulásra készen álltak, de egy bizonyos rókaképű alakkal is bővült a csapat, aki éppen eszeveszettül pötyögött valamit full extrás telefonjába.

• Fiúk, innen boldogultok?
• Hol maradtatok eddig? - vonta fel szemöldökét Liam. Harry tarkóját vakargatva nézett rám. Hát igen, nem a legpozitívabb azt mondani hogy: A csajom napi 2* kiokádja a belét, de már semmi gond!
• Mostanában nem vagyok a toppon... - vontam meg vállam lehető leglazábban.
• Elkísérem Lisát a dokihoz - intett Harry a többieknek.
• Harry, most éppen lenne egy nagyon fontos interjú, amit nem lenne jó, ha elhalasztanál! - nézett fel telefonjából Paul, ő de bár ne tette volna.
• De... - kezdett volna bele mentegetőzésbe Harry, én csak legyintettem jelezve, engem nem zavar az egész.
• Majd én elkísérem Lisát! - ugrott le a vizsgáló asztalról Niall, majd karon ragadva se szó se beszéd már a folyosón húzott végig.
  Nem voltam jól, sírni akartam, annyi minden szakadt rám mostanában, és nem is érzem jól magam, pedig túléltem már ennél rosszabb dolgokat is. A kórházi neon bántotta szemem, utáltam ezt a halványzöld színt, a gyógyszerszagot és mindent, ami a kórházakkal kapcsolatos. Nagy levegőt véve fordultam még a mindig kezemet szorongató Niall felé.
• Szörnyen nézel ki, Lis - jelentette ki, mielőtt megszólalhattam volna.
• Úgy is érzem magam... - rántottam meg vállam.
• Mond el, mi történt - kérte, miközben leültünk az egyik rendelőben lévő narancssárga székbe. Fáradtan rogytam le, mintha elszívták volna minden erőm.
• Melyiket, hogy már vagy egy hete folyamatosan hányok, vagy azt, hogy láttam ma Arnoldot? - pislogtam rá fáradtan. Nem akartam neki elmondani, de mostanában annyi olyasmit teszek, ami nem vall rám, hogy már abban is kételkedem, ki vagyok.
• Jézusom! HOL?? - esett le az álla. - És egyáltalán mikor? - dadogott zavartan körbepislantva a várón, melyben furcsamód alig pár ember lézengett.
• Ma, éppen az imént, itt a kórházban, de lehet, csak képzelődtem...- támasztottam államat kezemre.
• Na jó Lisa, ez nem vicces, szóltál a rendőrségnek? - rázta meg gyengéden vállam.
• Bizonyíték hiányában nem sokra mennek, de igen, bejelentettem - fújtam ki a tüdőmben tartott levegőt. Olyan tanácstalan voltam, mint már rég nem, egyszerűen nem volt kedvem az egésszel foglalkozni.
• Harry mit szólt ehhez?
• Még nem tudja-  haraptam bele ajkamba.
• Még nem mondtad el neki??? - akadt ki teljesen, engem pedig egy gépies hang mentett meg választól, a nevemet mondták. Bocsánatkérően néztem szőkeségre és betrappoltam a kis téglalap alakú szobába, ahol egy kedves mosolyú fehér köpenyes férfi fogadott.
  Legalább egy órán át voltam bent, de én egy örökké valóságnak éreztem, miután az orvos készségesen kiderítette, mi is a "problémám", erősen sokkos állapotban léptem ki a váróba. Nem voltam biztos benne, hogy lábaim megtartanak, csak mentem előre, látásom elhomályosult. Megdörgöltem arcom, fel akartam ébredni ebből a rémálomból. Éreztem, hogy valaki megragadja vállam és megráz, ahogy fejem előrebukott rögtön kigördült az első könnycseppem, erős karok öleltek át, én pedig arcom eltakarva dőltem mellkasának,
• Minden oké? - eresztett el Niall, hogy szemembe tudjon nézni, de én nem voltam hajlandó elvenni kezem arcom elől. Ennek nem kellett volna megtörténnie, nem itt, nem most, nem így. Erőtlenül megráztam fejem, a prospektusok még mindig táskámban lapultak, mintha rajtam röhögtek volna.
• Csak vi-gyél ha-za magadhoz, k-é-r-l-e-k - zokogtam elveszetten, ő pedig minden további nélkül átkarolta vállam és kifelé kezdett vezetni. Vállába fúrtam a fejem és hagytam, hogy oda vigyen, ahová csak akar, most nem tudtam volna tiltakozni, nem maradt erőm, ettől féltem, már évek óta rettegtem és most itt van. Az ember annyi pofont kap, amennyit el tud viselni, de ezt én már nem bírom.
  Niall kocsiba ültetett és mintha egy örökké valóságig tartott volna, mire a házához értünk, pedig nem lehetett több 10 percnél. Niall szabályosan kirángatott a kocsiból, mert nem voltam hajlandó megmozdulni, nem tudtam megmozdulni. Felvitt és leültetett a kanapéra, majd felém nyújtott egy csomag zsepit.
  - Elmondod, mi történt? - megcsörrent egy ismerős dallam, a táskámban hagyott mobilom volt. Nem vettem fel, csak ültem ott és bámultam Niall-re, ő pedig aggódó tekintettel nézett le rám. Óráknak tűnt, mire elhallgatott a mobilom, pár percig néma csendben álltunk, egyikünk sem tudott megszólalni, majd Niall mobilja kezdett rá. Zsebébe kotort és előhalászta a készüléket, tudtam, ki hívja, ugyan az, mint aki engem hívott előbb, a különbség csak annyi volt,hogy ő fel is vette.
• Halló? Áh igen, Harry... Lisa? - pár másodpercig tétován nézett rám, én pedig könyörgő szemekkel pislantottam fel. - Igen, persze minden rendben, csak valami leírhatatlan nevű gyomorbaj, kapott rá pár gyógyszert hamar jobban lesz - hunyta le szemét, gyomrom egyből görcsbe rándult a bűntudat miatt, hogy miattam kellett hazudnia Harry-nek. - Semmi gond, majd találkozunk. Sok sikert! Szia! - nyomta ki kezében tartott mobilt.
• Lis, kérlek mond el, mi van, mert így a legrosszabbat kell feltételeznem, és igazából, már mindenre gondoltam, amire gondolni lehet és... - rogyott le mellém combomra fektetve kezét. Könnyeimmel küzdve néztem bele abba a csillogó kék szempárba.
• Ikreim lesznek - bukott ki belőlem a válasz. Érzetem, ahogy egy forró könnycsepp végiggördül az arcomon és kezemen landol.