Elbújhatsz, de el nem futhatsz!

Sziasztook !!!

50 KÖVETŐ????!!!

Na jó ezt még fel kell dolgoznom gyerekek ^^

Gréta, Annabeth, ZimaR nagyon szépen köszönöm, hogy írtatok, pláne azt, hogy ilyen szépeket !!

Kriszta apummal mindig azon röhögünk, hogy hosszabb a kommented mint  a rész XD   Imádom, hogy ilyen részletesen elmondod mindenről a véleményed és nagyon örülök, hogy meg tudlak lepni, remélem ezzel a résszel is sikerül majd ezt a hatást elérnem. Az, hogy én vagyok a kedvenc írónőd, komolyan ennél szebb bókot még sosem hallottam *-*

(igazság szerint te vagy a kedvenc kommentelőm ^^ Mindig azt várom mikor írsz, komolyan betudok ám zsongani :"D) 

Na jó nem is szaporítom tovább a szót!

Jó olvasást!

Ajánlott dalom:Simple Plan - Perfect World

Elfuthatsz, de el nem bújhatsz! 

Csak ültünk ott hosszú percekig egymás szemébe bámulva, egyikünk sem szólalt meg, abban sem vagyok biztos, lélegeztünk-e egyáltalán. A sokk megbénított mindkettőnket, mikor már úgy kezdtem érezni, megfulladok, gyomrom görcsös rángatózásba kezdett, számat eltakartam kezemmel és hátradőlve a kanapén túrtam bele hajamba. Semmi értelme nem volt az egésznek, tudom, sosem lehet minden rendben, de legalább ne lenne ilyen szar. Sosem akartam tökéletes életet, soha nem is volt, mindig is el voltam baszva, de most, mikor megtaláltam azt a bizonyos fényt az alagút végén, ilyen árnyékok vetüljenek rám, nem érdemelhetem ezt, nem így, nem most.

Niall-re pislantottam, aki még mindig tátott szájjal bámult, éppen kezdtem megbánni, hogy elmondtam neki, mikor megrázta fejét, visszarántva ezzel magát a jelenbe.

• Lis, a gyerek... gyerekek - harapdálta ajkát. - Harry-é? - nézett rám tétován, bennem pedig egyből felment a pumpa. Nem akartam elhinni, hogy ilyet kérdez, felpattantam a kanapéról, éppen, mikor el akartam volna kezdeni szidni, vagy a fejéhez vágni, micsoda bunkó kérdés is volt ez, megtorpantam. Az emlékek hatására átölelve magam a földre rogytam. AZ NEM LEHET! Hajtogattam magamban, ringatva testem. Fejemben ezer meg ezer képsor jelent meg, besokalltam, éreztem, hogy ha eddig még nem, most összeroppantam. Próbáltam egy értelmes mondatot kinyögni, válaszolni Niall szólongatására, agyam folyamatosan kattogott, ilyen gyorsan még életemben nem számoltam. Két hónap, pont két hónapja történt. Elfogott a hányinger és a görcsös sírás. Alig vettem észre mikor Niall mellém lépett és kezeimet vadul megmarkolva előreránt.
• Lis, nem lesz semmi baj! Kérlek! Megoldjuk, csak könyörgöm, ne tedd ezt, kérlek... - rántott fel könyökömnél fogva, ekkor vettem csak észre a körmeim alá gyűlt vért. Testemet lezsibbasztó sokktól észre sem vettem, hogy körmeim hasamba vájtak 6-6 vérző csíkot festve köldököm jobb és bal oldalára.
• Arnoldé - a hangom mintha nem is a sajátom lett volna, úgy ejtettem ki ezt a szót. Talán nem is mondtam ki, csak képzeltem, az egész csak egy rémálom, amiből felébredek. Felnevettem, magam sem tudom miért, de a végére már nem is nevetésnek hangzott, hanem valami felismerhetetlen gurgulázásnak.
• Hogy mi? - vált hófehérré Niall arca. - Lis, még mindig elvetetheted, vagy nem is tudom... - pofonként ért a felismerés, az agyam sokkos állapotban nem is gondolt erre az igencsak „egyszerű” tervre, így mindenkit megkímélhetek és titokban tudom tartani Harry előtt ezt az egészet. Tudtam, sosem mondhatom el neki. Ő nem ezt érdemli, ha megtudná, amilyen vaj szíve van azalatt a kemény külső alatt, nem engedné, hogy ezt tegyem. Megdörgöltem szemem, és elszántan néztem Niall-re.
• Ig-érd meg ne-kem, kér-lek, hogy nem mon-dod el Harry-nek - csuklott el hangom, ő pedig egy ideig tétován nézett rám, majd kezemre, végül még mindig vérző hasamra. - Niall - rivalltam rá, három oktávval magasabban. - Ígérd! - sziszegtem. mire ő elhúzott szájjal bólintott.
• Megígérem, de tudod, jobb lenne. ha elmondanánk neki... - lassan megráztam fejem és felálltam.
• El kell men-nem, de megígérem, megoldom... - indultam a fürdő irányába.
  Beérve magamra zártam az ajtót és mosdóhoz léptem. Elborzasztott a látvány, bár nem számítottam másra: kisírt, feldagadt szemek, vörös orr, sírás okozta nedves csíkok az arcomon. Hideg vízzel lemostam arcom, majd táskámból előkotortam smink készletem és szemcseppem. Röhejes, mennyire gyakorlott mozdulatokkal tettem mindezt, hát igen, talán nem meglepő módon régen rengeteget kellett ezt csinálnom, most már csak kikapcsoltam az agyam és monoton kézmozdulatokkal tettem amit tennem kellett.
  Csepp, csepp, két pislogás, törlés. Újra. Alapozó kibontása, szétkenés a kézfejen, fel az arcra. Újra. Újra. Szemceruza kibontása, egyenletes mozdulatokkal faló felvitel. Másik szemen is. Szemhéjfesték kinyitása, kiválasztani a legsötétebb színt és felvinni. Másik szemen is. Szempillaspirál kibontás, felkenés. Mozdulat sokadszori ismétlése. Rúzs felvitele. Kész.
  Az eredmény elég elfogadhatóra sikerült, már amennyire tőlem telt, de rémes, mennyire hasonlítottam a két hónappal ezelőtti önmagamra. A múlt, akár mennyire próbáltam elrohanni előle, megtalált, nem megváltoztatható, vagy elfeledhető. Van és sajnos mindig utolér. Harry nem segíthet, nem hagyom, hogy segítsen, nem rángathatom bele, ez az én problémám, meg kell oldanom egyedül. Már az is borzasztó, hogy Niall-t belerángattam ebbe a fejetlenségbe. Kilépve a fürdőből egyenesen Harry-be botlottam. Azonnal összehúztam magamon a pulcsit és hálát adtam az istennek, amiért nem 10 perccel ezelőtt jött.
• Szia - mosolyogtam rá a legédesebb mosolyommal.
• Lisa... - lehelt apró puszit ajkaimra, csak imádkozni tudtam, hogy ne érezze meg fogam vájta sebeket - Minden oké? - kérdezte tétován, én pedig továbbra is mosolyogva kaptam fejem a küszöbön álló szőkeség felé, aki némán megrázta fejét, jelezve, fogalma sincs, mit keres itt Harry.
• Áh, annyira megkönnyebbültem, hogy végre kiderült, mi bajom - lelkesedtem, a számat keserű íz lepte el hazugságaim után. Gyomrom görcsösen rángott és a karmolásaim nyoma égni kezdett.
• Semmi komoly, ugye? - kérdezte összevont szemöldökkel, látta rajtam, én is tudtam, ő is és még Niall is.
• Nem - nem, kaptam pár gyógyszert, ne aggódj, nemsokára minden megoldódik - feleltem halálosan komoly hangon, ő pedig tétován bólintott, de tekintetét még mindig rajtam tartotta.
  Tudtam, ha nem lépek le gyorsan, rá fog jönni, hogy hazudok, már most tudja, csak gondolom, nem akar rákérdezni. Köré fontam karom és vállára hajtva fejem lélegeztem be mélyen illatát. Egyszerűen jó volt karjai közé bújni, de a bűntudat mérges kígyóként fojtogatott.
• Szeretlek - suttogtam nyakába.
• Mi ez ilyen hirtelen? - kuncogott fel, én pedig majdnem elsírtam magam.
• Erre nem ez a válasz - nevettem fel keserűen.
• Én is szeretlek - tolt el magától, hogy szemembe tudjon nézni. - Nagyon... - suttogta teljes komolysággal. Nem bírtam tovább, le kellett lépnem.
• Harry, figyelj el kell intéznem valamit, otthon találkozunk, okés? - kérdeztem fojtott hangon.
• Öm... igazából reméltem, hogy tudlak kárpótolni amiatt, hogy tegnap elég bunkó módon leléptem - nem is tudod, mekkora megkönnyebbülés, hogy nem voltál ott, gondoltam. - Gondoltam, elmehetnénk kajálni, de akkor maximum elnapoljuk - vont vállat, engem pedig egyre jobban szorított az az átkozott kígyó.
• Az remek lenne - csaptam össze tenyerem. - De most megyek, szia! - pusziltam meg arcát, majd amilyen gyorsan csak tudtam, kiléptem a lépcsőházba. Nagyot nyelve küzdöttem le a sírásra való egyre csak erősödő késztetést. Futva indultam el az utcán, nem tudom, meddig mehettem, azt sem tudtam már, hol vagyok, csak távol akartam lenni mindentől és mindenkitől. Mikor már annyira elfáradtam, hogy a légzés is gondot okozott, megláttam egy piros neon feliratot, ami egy bizonyos "White Lion" bárt hirdetett. Gondolkodás nélkül léptem be az ajtón. A hely így kedd délután elég üresnek tűnt, nem meglepő módon. Halkan szólt Little mix és Missy Elliott közös száma. A hely félhomályban úszott miatt hálás voltam, lassan sétáltam oda a pulthoz leülve az egyik bárszékre. A falak rúzsomhoz hasonlóan élénk vörösek voltak, a pult mögé végig tükröket függesztettek amitől a hely 2* akkorának tűnt- bár amúgy sem volt kicsi- előtte pedig megszámlálhatatlanul sok ital sorakozott. A pultos fiú rögtön felfigyelt jelenlétemre, de még komótosan eltörölgette kezében tartott whiskys poharat, majd helyére tette. Csak néhány ember ücsörgött, szétszórva a helyiségben. A pultnál csak én és egy tipikus, mindig részeg fazon ücsörgött.
• Mit adhatok a gyönyörű hölgynek? - lépett elém mosolyogva a csapos. Egy elég helyes, húszas éveiben járó fiú volt, fehér ingben, ami szinte világított a félhomályban.
• Egy vodka narancsot... - támasztottam állam kezemre. - Vodka nélkül- fintorodtam el. A csapos csak nevetve bólintott és elkezdett a pult mögött kotorászni.
  Ajkamat rágva gondolkoztam, mit is tehetnék az adott „problémával”. Az abortusz nem egy olcsó mulatság és ha leveszek pár száz dollárt a számláról, Harry azonnal rájön. Nem volt más választásom, undorodva kerestem elő telefonom és tárcsáztam azt a számot, amit többé soha látni sem akartam.
• Hey, csak nem Lisa cica?! - hallottam a kedélyes férfi hangot, amit ezer közül is felismertem volna.
• Helló Black - szorítottam össze szemem.
• Mi a hézag cicám? Hallom leléptél Londonba.
• Ezt meg honnan tudod?
• Kapcsolatok, kincsem. Nincs sok időm, beszélj...
• Figyelj, kéne egy jól fizető Londoni ügyfél...