Mindent megoldok....

Hello vakmerő olvasóim ^^!!!
Nos hát ismét jelen vagyok!! Kicsit zakkantan, de jelen!
Ne aggódj Kriszta, sosem engedném meg apumnak, hogy ilyesmit olvasson az ő egyszem ( igazából hárman vagyunk lányok) kicsi lányától :"D
Szomorúan vettem tudomásul, hogy csak az én hűséges kommentelőm írt.... nade semmi gáz én nem vagyok telhetetlen, de érezzétek magatokat leszidva, amiért nem írtatok !!
Lehet a kövi rész késve jön merthát, DOBPERGÉÉÉÉS hazaköltözök Magyarországra!!!!!! Bár ez valószínűleg senkit nem izgat, de én nagyon fel vagyok, dobva ^^
Jó olvasást! 
Ajánlott dalom: Union J - Carry You





Mindent megoldok....


• Látom, nagy a baj... - fáradt szemekkel néztem fel narancslevemből a csaposra, aki valami érthetetlen okból sosem fogyott ki a tisztogatni való poharakból. Türelmesen várta, míg összeszedem gondolataim, igazából nem volt mit összeszedni, csak nem igazán volt kedvem beszélni, helyette fejemet a pultra hajtva nyögtem egyet.
• Nagyobb, mint hittem... - vette nyafogóra hangom. - Itt mi a csudáért ilyen figyelmes mindenki? - tettem ujjammal körkörös mozdulatot a tisztára törölt pulton.
• Tudod, ez itt Anglia – vonta meg vállát mosolyogva, mire nekem is egy fáradt vigyor terült el ajkaimon, Harry-re gondolva.
• New York-ban minden sokkal egyszerűbb volt... - fújtam ki tüdőmben tartott levegőt, valahogy mintha vissza is sírtam volna azokat az időket, de mikor eszembe jut az a sok átsírt éjszaka, az undor, mikor legszívesebben fegyvert szegeztem volna fejemhez csak, hogy ne kelljen ezt éreznem. Legalább most itt volt nekem Harry, mindent meg fogok oldani és végre együtt leszünk, semmi nem fog közénk állni, még azt a hülye Arnoldot is elkapom. Mintha a szívemet ki akarnák tépni a mellkasomból, úgy szorított a bűntudat, már bántam amiért nem vodkát kértem inkább.
• Gyere, most járt le a műszakom, meghívlak egy fagyira! - adta át éppen kötényét egy 150cm magas, pinkre festett hajú lánynak.
• Fagyi? Ez most komoly? - vontam fel szemöldököm, legalább ezer indokot tudtam volna felsorolni, miért ne kéne most ezzel a vadidegen sráccal „fagyizgatnom”. De láthatólag nem zavarta a lenéző hangnemem, továbbra is ráérősen vigyorgott a pult mögül.
• Hé, nem filmsztár vagyok, hanem egy részmunkaidős csapos - nevette el magát, mire én is kacagni kezdtem.
• Bocsi, barátom van... - hajtottam fel italom maradékát.
• Nem randira hívtalak, hanem lófrálni egy kicsit, ne legyél már ilyen feszült! Gyere! - húzott maga után karomnál fogva, nekem pedig nem volt erőm tovább ellenkezni.

Miután kiértünk a napsütésbe, a pultosfiú kezet nyújtott.

• A nevem Ai, és igen ez egy név, méghozzá FÉRFI név!!! - nevetve ráztam kezet véle.
• A nevem Lisa.
• Ne már, az olyan unalmas.... Legyél inkább London! - kacsintott elindulva a macskaköves utcán, én megilletődve kocogtam utána.
• Ugye tudod, hogy nem nevezheted csak úgy át az embereket, ráadásul London? New York-i vagyok! - néztem fel a fütyörésző fiúra, akinek mintha valami furcsa betegség miatt állandóan vigyorognia kéne, nem igazán tudtam hová tenni.
• Neeem, nem London, hanem London - nézett rám, mintha valami irtó nyilvánvalót mondott volna.
• Hát jó.... - hagytam rá.
• Na látod, jó név mi?
• Mi?! Mármint.. nem az jó! Hanem... - dadogtam össze vissza, de végül feladtam. – Jó, legyen London - tettem idézőjelbe ujjaimmal új nevem.
• Látom, Te úgy el vagy tévedve, mint nyáron a Télapó - ingatta fejét, valahogy ez a srác egyre inkább kezd az idegeimre menni, mégsem bírtam lelépni. Ő olyan, mint azok a számok, amiket egész nap dúdolsz megállás nélkül, idegesítenek mégsem tudod abbahagyni....
• Erre, erre - kanyargott a kora esti napsütötte utcákon, én pedig lemondóan kocogtam utána. Legalább 10 percig bolyongtunk, meggyőződésem szerint céltalanul, mire egy parkban találtuk magunkat, nem volt nagy, csak amolyan eldugott, csendes hely, ahová az ember kikapcsolódni jár, távol a turistáktól, és a zajos főutcáktól. Mikor beléptem, az otthonomra emlékeztetett. A gesztenyefák lustán záródtak össze fejünk felett, átengedve a napsugarakat, melyek sárgás pacákat festettek az előttünk elterülő vékony, kikövezett útra. Lassan lengedeztek a szélben, a fejemnél is jóval nagyobb, ötágú levelek édesen suhogtak. Mélyet szippantottam a fűillatú levegőből. Olyan nyugodtnak éreztem magam, mint Harry karjaiban anno, mikor megmentett, olyan rég volt, mégis, mintha éppen tegnap történt volna, olyan gyorsan haladt minden, csak meg akartam állítani az időt egy pillanatra.
• Ott ni! - kiáltott mellettem Ai kurtán, majd futni kezdett egy kis fagyiskocsi felé. Mire utolértem, már két fagyival a kezében ácsorgott jót nevetve valami idióta viccen.
• Helló kislány - mosolygott rám egy őszszakállú férfi kedvesen.
• Jó napot - mosolyogtam rá halványan.
  Ai elköszönt és leültünk a közeli padhoz. Sokáig csak bámultam a kezembe adott finomságot, szirmai voltak akár egy virágnak, nagy volt és furcsamód sötétpiros. A tölcsér még langyos volt, teszem fel alig pár perce készült.
• Na, ne csak sasold, egyél! Hamar elolvad - kacsintott rám nyakig fagyisan Ai. Nem volt szívem megenni, de mikor belenyaltam, minden jóindulat elpárolgott belőlem, szépnek nagyon szép volt, de annyira finom is, hogy egyszerűn nem bírtam vele leállni. A házi tölcsérnek köszönhetően nyakig fagylaltosak voltunk, mire legyűrtük az adagunkat. A közeli szökőkúthoz sétáltunk és behajolva megmostam az arcomat, mire egy lökés éreztem fenekemnél, hatására azonnal beleborultam a szökőkútba. Levegő után kapkodva ültem fel az alig térdig érő vízben. Köhögve próbáltam levegőhöz jutni. Ai hahotázva csapkodta a térdét.
• Bocs Lis, de ha én egyszer a fejebe veszek valamit....
• Az belehal a magányosságba! - vágtam rá és gallérjánál fogva berántottam őt is a vízbe. Mire felbukkanhatott volna én már kint voltam. - Van valami szép abban, ha minden elromlik, nem? - kérdeztem leülve a szökőkút szélére. Elégedett arckifejezéssel hallgatott tovább. - Az ember már nem agyal azon, mi üthet még be, mert már minden rossz megtörtént, de ha felkelünk és túléljük még egy kicsit ezt a rohadt szar szitut, előbb utóbb minden egyenesbe jön... Igaz? - haraptam ajkamba tétován. Mindentudó vigyorral lépett ki csuromvizes ruháiban.
• Fogalmam sincs, miről beszélsz - kacagva löktem ismét bele a vízbe, tudtam, hogy tudja, hogy pont ezt akarta és elérte a célját, mintha pont nekem lett volna ideküldve ez a srác. Mikor ismét felszínre bukkant, nagy puszit nyomtam feje búbjára.
• Köszönöm... - súgtam, majd levettem cipőm és mezítláb indultam haza a parkon át.
  Kicsit furcsán néztek rám az emberek, még mindig csöpögő ruhákban, cipő nélkül sétáló lány voltam egy nagyvárosban, én is megnéztem volna egy hozzám hasonlót. Két lány somfordált oda hozzám, először nem is vettem róluk tudomást, gondolván, mit akarhatnak ők tőlem?!
• Helló! - köszönt az egyikük kicsit erőszakosan elém lépve.
• Sziasztok... - torpantam meg.
• Te vagy Harry barátnője? - lépett közelebb a fekete fenékig érő hajú lány, kicsit ijesztő méretű szemével pislogott rám.
• Igen - vontam meg vállam.
• Jobb lenne, ha leszállnál róla... - először nem értettem, majd hisztérikus nevetésben törtem ki, annyira nevettem, hogy azt hittem, meg fogok fulladni.
• Na, meg majd két hülye, semmit sem látott liba fogja nekem megmondani mégis mit tegyek. Igen, lehet, nem érdemlem meg Harry-t, de hogy ti sem, az tutibiztos, hol is voltatok a nagy rajongásotokkal, amikor Harry-ről kiderült, mit tett? Pontosabban mit nem tett... Jobb, ha vesztek egy 180°-os fordulatot és hazahúztok pityeregni anyucinak, drágaságaim! - dobtam hátra hajam, majd faképnél hagytam a két tátott szájjal bámuló csajt. Na meg még mit nem - motyogtam magamban vállam fölött átdobva vizes hajam.
  Fogtam egy taxit és felárat számolva a vizes cuccaimért, hazafuvaroztattam magam. Fáradtan léptem be a liftbe és nyomtam meg a megfelelő gombot, majd seperc alatt már az ajtónál találtam magam. Előkotortam a kulcsom és kinyitottam a lakás ajtaját.
  Harry háttal állt nekem, a hűtőben turkált egy szál gatyában, néha még most is le tudott nyűgözni kidolgozott teste. Mögé léptem és szorosan átöleltem, mire ő szitkozódva bújt ki karjaim közül.
• Lis - nyomott apró puszit ajkaimra - rohadt hideg vagy... Mi történt?- vonta össze sötét szemöldökét.
• Beleestem a szökőkútba...
• Elárulnád, mégis mi a franc folyik itt? - emelte meg hangját.
• Nem értem, miről beszélsz... - bámultam a padlót.
• Éjszakákra eltűnsz, néha úgy érzem, mindenki tudja, mi a baj, csak én nem, titkolózol... nekem bármit elmondhatsz, tudod? - simította arcomra tenyerét, kényszerítve, hogy szemébe nézzek.
• Nem lesz semmi baj, mindent megoldok, csak ne kérdezz erről, oké? - láttam rajta, hogy nem tetszett neki, de bólintott és akármilyen hideg vagy vizes voltam átölelt, és biztatóan simogatta hátam - Mit szólnál, ha főznék valamit és csinálnánk egy nyálas, romantikus vacsorát?
• Jó ötlet, de akkor már nézzük meg a Susi és Tekergőt is, oké?
• Susi és Tekergő? Legyen... - nevettünk fel együtt.

Így az alkalomnak megfelelően én spagettit főztem, amíg Harry megkereste a DVD-i között a mesénket, rá sem akartam kérdezni, hogy egy 190 magas, sötét múlttal és rengeteg tetkóval rendelkező, csupa izom srácnak miért is van meg egy gyerekmese, de ő Harry, nála semmi sem meglepő. Kevertem kettőt a már majdnem késznek titulált szószon, mikor két izmost kart érzetem, ahogy átölelik nyakam és ajkaival puszit lehel még mindig vizes fejem búbjára.

• Isteni illata van, ja és a kajának is - morogta fülebe rekedtes hangján. Megsimogattam karját és nyomtam rá egy puszit a bók hallatán. Harry nem sokat bókolt, de ha megtette, az annyira őszinte volt, azonnal meghatódtam.
• Szerinted jó már? - vettem ki fakanalat a fazékból és ráfújva kettőt szája elé nyomtam. Ínycselkedve vette telt, rózsaszín ajkai közé a kanalat, majd egy kevés piros szószt nyalt le szája sarkából. Sosem vallottam volna be se neki, se senkinek, de az a jelenet jobban tűzbe hozott, mintha levetkőzött volna.
• Finom - mosolyodott el elégedetten arcomat látva.
• Ezt ne csináld, mert belehalok - nyögtem elpirulva.
• Akkor megterítek - nevetett előhúzva két tányért a szekrényből.
  Megvacsoráztunk, majd leültünk, hogy megnézzük a filmet. Igazán csodálkoznék, ha Harry azt mondaná, látta akár egy film végét, még 30 perc sem telt el, de ő már átölelve engem aludta az igazak álmát.
  Jó volt nézni, gyönyörű, sötétbarna göndör fürtjei szétterülve feküdtek a párnán. Az arca kisimult, telt ajkaival néha motyogott pár érthetetlen szót, amit én csak egy mosollyal nyugtáztam. Mikor már engem is majdnem elnyomott az álom, megcsörrent mobilom, ijedtemben majdnem kiugrottam az ágyból. Idegesen húztam végig ujjam a készülék képernyőén, mely egy új üzenetet jelzett. Dobogó szívvel nyitottam meg.
  
  
  Helló cicus!
  30 perced van, hogy a megadott címen légy!
  Valami sexy csipkéset vegyél fel ;)
  Ezt még megköszönöd nekem... vagy nem.
  B.