Sziasztok!
Mindenkinek köszönöm a pipát, kommentet és, hogy követtek!
Remélem, ez a rész is elnyeri majd a tetszésetek.
Kommenteljetek, hogy tudjam, milyen!
Ajánlott dalom: Oasis - Wonderwall
Lassan emeltem fel pilláimat, melyek ólom súlyúak voltak, percekig csak pislogtam a sötétben, rég nem keltem már így az éjszaka közepén, na jó, csak azóta nem riadok fel éjszaka, mióta tudom, hogy Harry mellettem van. Most akárhogy tapogatóztam a sötétben, csak a kihűlt helyét találtam magam mellett. Csak miután felültem jutott eszembe, hol is vagyok, és, hogy hogy kerültem ide. Elfogott a Harry iránt érzett aggodalmam, fájt, hogy nem találtam magam mellett.
A talpam puhán és hangtalanul érintette az alattam lévő hideg padlót, eltoltam magam az ágy kényelmes melegétől és a nyitott erkély ajtó felé indultam. A szinte már átlátszó függöny testetlen szellemként lebegett ide-oda a szellő fújására, homályosságba vonva az erkélyen túl elterülő várost, melynek fényei enyhe félhomályba vonták a szobának minden zugát. Kísérteties nyugtalansággal töltött el, mikor megláttam a didergő alakot az erkélyen állva.
- Nem tudsz aludni? - simogattam meg kihűlt hátát. Ahogy fejét lassan enyém felém fordította, smaragdszínű szemeiben meg-megcsillant az utcai lámpák gyér fénye.
- Igen... vagyis nem.. - túrt bele hajába gondterhelten.
- Aggódsz, igaz? - simogattam lassan hátát.
- Valami olyasmi... - vonta meg vállát.
- Én itt vagyok melletted
- Félek, Lisa... félek, hogy megint ugyan úgy elpártol tőlem mindenki, akit szeretek, mint régen... Én ezt nem akarom!
- Tudod, Harry, tőlem is elpártoltak az emberek...
- Hogy-hogy? - nézett szemembe őszinte érdeklődéssel. Éppen idejének éreztem már elmondani neki, bár nem igazán tudtam, hogy hol kezdjem, hisz még senkinek sem meséltem el ezt az egészet. Vettem egy jó mély levegőt és magam előtt összefonva karom beszélni kezdtem.
- A szüleim rettentően vallásos emberek voltak... - fújtam ki a tüdőmben tartott levegőt, a hideg csípte arcom. Lassan befurakodott köntösöm alá, amitől apró borzongások kezdték el rázni testem. - Semmit nem engedtek nekem, nem mehettem sehová, csakis a legjobb jegyeket hozhattam. Olyanok voltak, akik nem törődnek bele, ha a kislányuk csak második. Én pedig évekig csak nekik akartam megfelelni, de sosem sikerült. Aztán tinédzser lettem, és ahogy lenni szokott, a dolgok csúnyán elfajultak, bulik, pia, drog. Apámmal rettentően össze vesztem, egyik szó követte a másikat, végül a fejéhez vágtam, hogy: "A kislány nemhogy nem szűz, hanem az iskola legnagyobb lotyója, örüljön, végre valamiben első vagyok, büszke lehet rám!" - nem néztem rá, tudtam, hogy azokkal a gyönyörű smaragdszínű szemeivel engem néz, várja, hogy folytassam, én csak a tájat fürkészve próbáltam megtalálni a megfelelő szavakat. - Megvert. Csak ütött és ütött, valami ördögről rizsázva és azt bizonygatva, hogy nem lehetek a lánya, anyám csak nézte rezzenéstelen arccal, kórházba, majd árvaházba kerültem és soha többé nem láttam őket. Mára már bánom, amiért nem tudtam bocsánatot kérni, de nem is mertem volna a szemük elé kerülni, elvégre, egy elég elbaszott felnőtt lettem - nevettem fel keserűen.
- Ez borzasztó... - suttogta szemembe nézve.
-Tudom - nyeltem vissza előtörni készülő könnyeim. - A mai napig bánom azt, amit tettem, és mikor Arnold belépett az éltembe, azt hittem minden jó lesz. De mikor ő is bántott, kicsit magamba zuhantam, tudtam, hogy csak ennyit érdemlek azok után, amit műveltem, így csak némán tűrtem. Mi mást is tehettem volna? Hiszen tudtam, hogy az én hibám! - töröltem le nevetve egy kicsordult könnycseppemet a távolba meredve. A nap még nem látszott ugyan, de vöröses-arany sugarai már áttörték az éjszaka feketeségét, helyet adva egy új napnak.
- Nem.. nem az a borzasztó, amit tettél, hanem az, amit veled tettek! - Egyenesedett ki mellém lépve. Percekig csak furcsán bámultam rá majd elnevettem magam.
-Na jó Harry, furcsa vagy! Nagyon! - nem nevetett, csak komoly arccal fürkészte arcom. Nem hittem volna, hogy mellém áll, egyáltalán semmi indoka rá, hogy azt mondja, nem érdemeltem meg mindezt, hiszem megérdemeltem! Vagy talán mégsem? Teljesen összezavarodva ácsorogtam előtte, nem tudtam, mit mondhatnék még, még magamnak sem tudtam volna mit mondani. Olyan ostoba vagyok...
-Énekelhetek neked? - hirtelen felkaptam fejem, hogy szemébe tudjak nézni, arcáról nem tudtam kiolvasni semmit, de tudtam, ez számára nagy dolog. Csak bólintottam, ő pedig lecsúszott a fal mellé, maga mellé hívva engem is, engedelmeskedtem neki. Csendben ülve hallgattam, ahogy énekelni kezd, annyira szép volt, szinte megbabonázott. Mindig is ábrándoztam arról, milyen lehet ha énekel, de sokkal szebb volt, mint azt legmerészebb álmaimban képzeltem volna.
Végül annyira fáztunk, hogy inkább bejöttünk, de most valami megváltozott, sokkal felszabadultabbak voltunk, azt hiszem beleszerettem visszavonhatatlanul és leírhatatlanul, megbabonázott, és elcsábított ez a gaz szívtipró. Az ember csak akkor tudja milyen ez ha már átélte, de ha átélte többé csak azt akarja, ilyen érzés a szerelem? Igen! Minden bizonnyal..
Féltem, hogy megbánom amiért eljöttem, hogy nem tisztázottak az éréseim olyanok mint... voltak, bizonytalanok és múlók, de az idő előre haladtával, csak egyre jobban vele akarok lenni, már azt sem bánnám, ha nem mennénk vissza, teljesem mindegy hogy hol, mikor az a lényeg, hogy vele legyek, furcsa és nyálas én biztos hogy nem ilyen vagyok, de nem érdekel élvezem.
-Mit szólnál hozzá ha egy étteremben reggeliznénk?
-Étterem reggel fél 6-kor? Tudod mit!? Miért is ne!- Nevettem magamra kapva szűk fehér koptatott farmerem és piros blúzom hozzá illő fekete cipővel.
Cipőm halkan kopogott a macskaköves járdán, furcsálltam ezt a csendet, furcsán kietlennek tűnt a város. New York-ban még a legkisebb forgalom is háromszor ekkora. Alig pár ember lézengett az utcán. A levegőben szmog és eső illat keveredett, nagyokat szippantottam a hajnali hűvös szellőből. Minden épületet csodálva bámultam, nem is gondoltam volna, hogy ami régi ennyire szép lehet. Hamar elértünk egy piros felirattal díszített étteremhez, inkább kajáldának tűnt mint rendes étteremnek de egy kis reggebédhez tökéletes volt. Bent reggeli előkészületek zajlottak, sütöttek főztek, törölgették az asztalokat, láthatóan ez nem zavarta azt a pár ember aki bent lézengett, látszott, hogy nem sokkal nyitás után toppantunk be. Csirke isteni illata azonnal megcsapta az orrom, gyomrom pedig hangos korgással jelezte, hogy már leszállás óta nem ettem.
Harry kezembe csúsztatta övét és megszorította, mosolyogva néztem fel rá, ahogy rámosolygott előtűntek gödröcskéi, annyira aranyos volt, hogy nem tudtam megállni nyomtam egy puszit arcára, majd elindultunk az egyik távol eső boksz felé. Nem tettünk meg még egy métert sem, de Harry megállt hátra fordultam megnézni mi történt.
-Harry?- Göndörke mögött egy körülbelül velem egymagas szőke kék szemű fiú ácsorgott, aki őrült bamba arckifejezéssel bámult Harryre.
A talpam puhán és hangtalanul érintette az alattam lévő hideg padlót, eltoltam magam az ágy kényelmes melegétől és a nyitott erkély ajtó felé indultam. A szinte már átlátszó függöny testetlen szellemként lebegett ide-oda a szellő fújására, homályosságba vonva az erkélyen túl elterülő várost, melynek fényei enyhe félhomályba vonták a szobának minden zugát. Kísérteties nyugtalansággal töltött el, mikor megláttam a didergő alakot az erkélyen állva.
- Nem tudsz aludni? - simogattam meg kihűlt hátát. Ahogy fejét lassan enyém felém fordította, smaragdszínű szemeiben meg-megcsillant az utcai lámpák gyér fénye.
- Igen... vagyis nem.. - túrt bele hajába gondterhelten.
- Aggódsz, igaz? - simogattam lassan hátát.
- Valami olyasmi... - vonta meg vállát.
- Én itt vagyok melletted
- Félek, Lisa... félek, hogy megint ugyan úgy elpártol tőlem mindenki, akit szeretek, mint régen... Én ezt nem akarom!
- Tudod, Harry, tőlem is elpártoltak az emberek...
- Hogy-hogy? - nézett szemembe őszinte érdeklődéssel. Éppen idejének éreztem már elmondani neki, bár nem igazán tudtam, hogy hol kezdjem, hisz még senkinek sem meséltem el ezt az egészet. Vettem egy jó mély levegőt és magam előtt összefonva karom beszélni kezdtem.
- A szüleim rettentően vallásos emberek voltak... - fújtam ki a tüdőmben tartott levegőt, a hideg csípte arcom. Lassan befurakodott köntösöm alá, amitől apró borzongások kezdték el rázni testem. - Semmit nem engedtek nekem, nem mehettem sehová, csakis a legjobb jegyeket hozhattam. Olyanok voltak, akik nem törődnek bele, ha a kislányuk csak második. Én pedig évekig csak nekik akartam megfelelni, de sosem sikerült. Aztán tinédzser lettem, és ahogy lenni szokott, a dolgok csúnyán elfajultak, bulik, pia, drog. Apámmal rettentően össze vesztem, egyik szó követte a másikat, végül a fejéhez vágtam, hogy: "A kislány nemhogy nem szűz, hanem az iskola legnagyobb lotyója, örüljön, végre valamiben első vagyok, büszke lehet rám!" - nem néztem rá, tudtam, hogy azokkal a gyönyörű smaragdszínű szemeivel engem néz, várja, hogy folytassam, én csak a tájat fürkészve próbáltam megtalálni a megfelelő szavakat. - Megvert. Csak ütött és ütött, valami ördögről rizsázva és azt bizonygatva, hogy nem lehetek a lánya, anyám csak nézte rezzenéstelen arccal, kórházba, majd árvaházba kerültem és soha többé nem láttam őket. Mára már bánom, amiért nem tudtam bocsánatot kérni, de nem is mertem volna a szemük elé kerülni, elvégre, egy elég elbaszott felnőtt lettem - nevettem fel keserűen.
- Ez borzasztó... - suttogta szemembe nézve.
-Tudom - nyeltem vissza előtörni készülő könnyeim. - A mai napig bánom azt, amit tettem, és mikor Arnold belépett az éltembe, azt hittem minden jó lesz. De mikor ő is bántott, kicsit magamba zuhantam, tudtam, hogy csak ennyit érdemlek azok után, amit műveltem, így csak némán tűrtem. Mi mást is tehettem volna? Hiszen tudtam, hogy az én hibám! - töröltem le nevetve egy kicsordult könnycseppemet a távolba meredve. A nap még nem látszott ugyan, de vöröses-arany sugarai már áttörték az éjszaka feketeségét, helyet adva egy új napnak.
- Nem.. nem az a borzasztó, amit tettél, hanem az, amit veled tettek! - Egyenesedett ki mellém lépve. Percekig csak furcsán bámultam rá majd elnevettem magam.
-Na jó Harry, furcsa vagy! Nagyon! - nem nevetett, csak komoly arccal fürkészte arcom. Nem hittem volna, hogy mellém áll, egyáltalán semmi indoka rá, hogy azt mondja, nem érdemeltem meg mindezt, hiszem megérdemeltem! Vagy talán mégsem? Teljesen összezavarodva ácsorogtam előtte, nem tudtam, mit mondhatnék még, még magamnak sem tudtam volna mit mondani. Olyan ostoba vagyok...
-Énekelhetek neked? - hirtelen felkaptam fejem, hogy szemébe tudjak nézni, arcáról nem tudtam kiolvasni semmit, de tudtam, ez számára nagy dolog. Csak bólintottam, ő pedig lecsúszott a fal mellé, maga mellé hívva engem is, engedelmeskedtem neki. Csendben ülve hallgattam, ahogy énekelni kezd, annyira szép volt, szinte megbabonázott. Mindig is ábrándoztam arról, milyen lehet ha énekel, de sokkal szebb volt, mint azt legmerészebb álmaimban képzeltem volna.
Végül annyira fáztunk, hogy inkább bejöttünk, de most valami megváltozott, sokkal felszabadultabbak voltunk, azt hiszem beleszerettem visszavonhatatlanul és leírhatatlanul, megbabonázott, és elcsábított ez a gaz szívtipró. Az ember csak akkor tudja milyen ez ha már átélte, de ha átélte többé csak azt akarja, ilyen érzés a szerelem? Igen! Minden bizonnyal..
Féltem, hogy megbánom amiért eljöttem, hogy nem tisztázottak az éréseim olyanok mint... voltak, bizonytalanok és múlók, de az idő előre haladtával, csak egyre jobban vele akarok lenni, már azt sem bánnám, ha nem mennénk vissza, teljesem mindegy hogy hol, mikor az a lényeg, hogy vele legyek, furcsa és nyálas én biztos hogy nem ilyen vagyok, de nem érdekel élvezem.
-Mit szólnál hozzá ha egy étteremben reggeliznénk?
-Étterem reggel fél 6-kor? Tudod mit!? Miért is ne!- Nevettem magamra kapva szűk fehér koptatott farmerem és piros blúzom hozzá illő fekete cipővel.
Cipőm halkan kopogott a macskaköves járdán, furcsálltam ezt a csendet, furcsán kietlennek tűnt a város. New York-ban még a legkisebb forgalom is háromszor ekkora. Alig pár ember lézengett az utcán. A levegőben szmog és eső illat keveredett, nagyokat szippantottam a hajnali hűvös szellőből. Minden épületet csodálva bámultam, nem is gondoltam volna, hogy ami régi ennyire szép lehet. Hamar elértünk egy piros felirattal díszített étteremhez, inkább kajáldának tűnt mint rendes étteremnek de egy kis reggebédhez tökéletes volt. Bent reggeli előkészületek zajlottak, sütöttek főztek, törölgették az asztalokat, láthatóan ez nem zavarta azt a pár ember aki bent lézengett, látszott, hogy nem sokkal nyitás után toppantunk be. Csirke isteni illata azonnal megcsapta az orrom, gyomrom pedig hangos korgással jelezte, hogy már leszállás óta nem ettem.
Harry kezembe csúsztatta övét és megszorította, mosolyogva néztem fel rá, ahogy rámosolygott előtűntek gödröcskéi, annyira aranyos volt, hogy nem tudtam megállni nyomtam egy puszit arcára, majd elindultunk az egyik távol eső boksz felé. Nem tettünk meg még egy métert sem, de Harry megállt hátra fordultam megnézni mi történt.
-Harry?- Göndörke mögött egy körülbelül velem egymagas szőke kék szemű fiú ácsorgott, aki őrült bamba arckifejezéssel bámult Harryre.
Sajnálom ,sajnálom és sajnálom na haragudj már ezer éve nem írtam komit ,de betegségtől kezdve minden bajom volt ,suli(-_-) és még sorolhatnám,és ha jól emlékszem akkor az előzőhöz sem írtam azért is bocsi (de azt is olvastam ám,és az is nagyon jó volt)ez a rész több dolog miatt is tetszett 1.:a címe háromszor olvastam el de aztán leesett : reggebéd(reggeli és ebéd xd mikor rájöttem homlokon csaptam magam barátnőm nem kicsit röhögött :D)2.:tetszett az hogy Harry kiállt Lisa mellett(háh most már tudom a nevét :Pxdd) vagyis nem őt hibáztatta múltja miatt(remélem érted mire akartam kilyukadni ,nem az erősségem a fogalmazás:P) ,mint már mondtam nagyon aranyosak együtt
VálaszTörlésés a harmadik:rátaláltak Harry-re tuti hogy az egyik bandatag jupíí bonyodalmak,izgalmak.. áhh jó lesz.(bár remélem azért nem lesz annyi bonyodalom és vita)Már nagyon várom a folytatást!!:)
(És még egyszer bocsánat hogy nem írtam csak most.Ja és még egy az előző részben volt Ed igaz? na a lényeg hogy imádom őt és meg is akartalak dicsérni hogy beleraktad a történetbe még ha csak egy rész erejéig is,bár remélem még találkozhatunk vele.Na még egyszer a lényegXd hogy ezt a számát is imádom és gondoltam ezt kiengesztelés képen ajánlom neked ,bár szerintem ismered):)
http://www.youtube.com/watch?v=FOjdXSrtUxA
xoxo Kriszta