Vöröslő napkelte...

Helló-belló!
FIGYELEM!!! Aki akar szavazzon! ( bal oldalt ^^)

57 rendszeres olvasó és wow 8 komment *-*

Mindenkinek nagyon köszönöm ^^

Csenge sajnálom ennél eredetibb ha akarnék sem tudnék lenni...

Amúgy gyerekek komolyan kezdek beteges lenni, már nem merek késni...

Szóval itt tartok ( részlet a Bo-val folytatott mai beszélgetésünkbő:

Boo:olyan idegesítő, ahogy a legyek összedörzsölgetik a "lábukat" vagy micsodájukat! Mintha készülnének valamire!! 

Én:TUDOM!!!!!kémek..az olvasók küldték....tudom....BOOO!!!! FÉLEK!

De szeretlek titeket nagyon!! <3 Jó olvasást ;D

Ajánlott dalom:Leona Lewis - Run

Vöröslő napkelte...

- Értem... - suttogtam kiszáradt torokkal.

Nem igazán tudtam beszélni, pedig akartam. El akartam mondani mindent, mégsem tettem, nem tehettem. Jobb így végül is, lassan felvettem táskámat és az asztalra dobott telefonom és nem néztem vissza, nem néztem a kanapén összeroskadt Harry-re. Miattam ilyen és ezért nem érdemlek bocsánatot, egyszerűen nem érdemlek semmit. Ez jó, hiszen ahogy becsukódott mögöttem az ajtó, nem éreztem semmit. Furcsa, de mintha immúnis lennék bármiféle érzelemre, úgy sétáltam a lifthez. Tudtam, hogy meg kéne szakadnia a szívemnek, de nem tette, lehet, már nincs is, jobb is lesz nekem nélküle. A liftben szóló lágy zene alig jut el tudatomig, a fülemben zubogó vér szinte minden más hangot elnyomott. Előkerestem táskámból a cigimet, majd rágyújtottam. Olyan voltam, akár egy robot, csak mentem céltalanul és nem tudtam, hová tartok. Kihez mehetnék? Kit ismerek? Végeredményben senkit, Niall-el nem tehetem meg, hogy hozzá megyek, utálna, hisz én is utálom magam. Rajta kívül nincs igazán más barátom... Ai? Még a számát sem tudom... De jól esne most egy ital, bár nem hiszem, hogy sok bár van nyitva hajnalok hajnalán. Mikor kinyíltak előttem az ajtók, a portás tátott szájjal nézett engem.

- Hölgyem, nem gyújthat rá az épületben! - mondta teljes felháborodással, de én csak egy lenéző pillantással jutalmaztam szegényt.

Kisebb gondom is nagyobb volt a hotel szabályzatánál, hiszen az életem éppen most dőlt teljes mértékig romokba, rájöttem, miért volt olyan de'ja vu érzésem, hiszen 8 évvel ezelőtt is pontosan ez történt: elhagytak, kidobtak, mert felelőtlen dolgokat tettem és mondtam. Úgy látszik, igazam volt, kutyából nem lesz szalonna, az emberek nem változnak és én sem vagyok kivétel. Bár azért nem örülök, hogy ugyan az a cafka vagyok, mint aki akkor voltam.

- Akkor tessék! - nyomtam a füstölgő csikket a pultra a srácra fújva a füstöt.

Még hallottam, ahogy szitkozódik, de én már rég az ajtó túloldalán ácsorogtam a hidegben. Még talán pár óra lehetett csak a napfelkeltéig. A friss levegő némileg kitisztította fejem, melyet mintha súlyokkal nyomtak volna le. Hallottam a csengőhangom, nem igazán érdekelt ki az, fel sem akartam venni, de valaki nagyon el akart érni, én pedig nem tehettem mást, elő kotortam táskámból. A kijelzőn, hatalmas felirat villogott: ISMERETLEN. Isten tudja, miért, felvettem, fülemhez szorítottam a telefont és elindultam. Egy ideig nem szólt bele senki, mikor már le akartam tenni, hirtelen meghallottam egy jól ismert hangot, szívem kihagyott egy ütemet és szemeim tágra nyíltak, már csak ő hiányzott.

- Helló Lisa.... - nyávogta, és én furcsa mód már nem féltem.

- Helló Arnoldkám... - utánoztam vontatott beszédét.

Nem tudom miért, de egyszerűen találkozni akartam vele. Azzal az emberrel, aki tönkre tette az életem, bár valahol féltettem, mind magam, mind őt, hogyha találkozunk, valamelyikünk meg fog halni, és ha rajtam múlik, nem éli túl. Nem kell nekem rendőrség, el tudom intézni ezt a rohadt mocskot magam is.

- Még mindig vadóc vagy, ez tetszik - nevetett fel, bár hangja jobban hasonlított károgásra.

- Te meg még mindig seggfej... - nevettem fel keserűen. - Na, mond csak szépen, mi a faszt is akarsz tőlem - hörögtem, nem ismertem a saját hangomra, de most magabiztosnak éreztem magam, mindent elveszítettem. Van benne valami szép, ha az embernek nincs semmije, akkor tudja, hogy bármi is jön, az már csak jobb és gazdagabb lehet, mint ami most van.

- Azt, hogy fordulj meg - suttogta, én pedig kinyomtam telefonom, komótosan eltettem táskámba, majd lazán megfordultam. Valahogy éreztem, hogy követ, még mielőtt szólt volna, mindig is hittem, hogy semmi sem történik ok nélkül, talán az a sorsom, hogy megkíméljem a világot ettől a mocsoktól, talán neki meg az, hogy őrületbe kergesse a magamfajta ribancokat. Majd ma, vagyis most megtudjuk.

Ott állt előttem teljes életnagyságban, az arcát nem láttam, mert megvilágította a mögötte lévő lámpa fénye. Olyan volt, akár egy groteszk démon, ahogy szótlanul ácsorgott a sikátor távolabb eső felén. Árnyéka kígyóként kúszott elém a nedvesen csillogó aszfalton. Magamba szívtam a látványt, olyan festői volt, a szemében megcsillanó fény, mint két gyémánt ragyogott a sikátor sötétjében.

- Miért hallgatsz, Arnold? Nem vagy boldog a viszontlátástól? - kuncogtam átdobva hajam vállam felett.

- Megváltoztál... - hallottam a hangján, hogy mosolyog, nyeltem egyet.

- Mert nem félek tőled? - vontam fel bal szemöldököm, mire ő jól láthatóan vállat vont és tett felém pár apró lépést.

- Pedig szeretem hallani a sikolyod... - nevetésétől felállt szőr a hátamon, de hamar rendeztem vonásaim. - Hallom, megint az iparban vagy - lépett még közelebb.

- Ezt meg honnan tudod? - csuklott el a hangom alig észrevehetően, de neki elég volt. Gúnyos kacaj tört fel torkából, szinte megéreztem, hogy hátra kell fordulnom, gyors mozdulattal kaptam oda fejem. A sikátor másik kijáratánál Black állt, jól ki tudtam venni a vékony alakját a kis féregnek.

- Bocs, cica, de az üzlet az üzlet, és te tartozol nekem azok után, hogy szó nélkül leléptél... - nem számítottam rá, hajdanán a stricim volt, tudhattam volna, hogy nem szabad megbíznom benne, bár nem is tettem, csupán csak dobott egy mentő övet a 17 éves énemnek, az pedig naiv lányként úgy csimpaszkodott bele, ahogy erejéből kitelt.

- Hahaha... szóval ez egy egész kis összeesküvés - kacagtam fel jóízűen, mert már másra nem igen telt tőlem, ebből nem jutok ki, soha...

- Ejnye, de rossz felfogás Lis. Nekem és B.-nek csak egyezett a célunk - fonta keresztbe kezét mellkasa előtt, majd megindultak felém mindketten. Hazudtam, most már bevallom, féltem, nagyon féltem, szememet könnyek szúrták, az ember könnyen beszél arról, mennyire meg akar halni, de mikor ketten is önként jelentkeznek a sötét angyal szerepre, valahogy az egész kezd egy kicsit visszarettentő lenni.

- Ugyan már Arni, bántanád leendő gyermekeid anyját? - mosolyodtam el bizonytalanul, ő pedig teljesen lefagyott, amitől kicsit megkönnyebbültem tudtam, hogy beszélnem kell.

- Mi?! - döbbent le. - Hazudsz! - sziszegte dühbe gurulva.

- Miért is tenném? Ráadásul ikrek, hát nem csodás? Drágám... - mintha méreg lenne, úgy köptem a szavakat. Innen hallottam, ahogy csikorgatja a fogait, nem hisz nekem, na de majd én megmutatom neki. Beletúrtam táskámba és még mielőtt három hatalmas lépéssel átszelhette volna a köztünk lévő távolságot, kirántottam az ultrahang felvételt és képébe vágtam. A levegő megfagyott, még Black sem hitt a szemének, pedig az isten szerelmére, miért is hazudtam volna? Ő, vagyis hát ők tették tönkre az életem.

- Hát nem is örülsz? Tönkretetted a kibaszott életem, most már boldog vagy?! - ordítottam, szememből pedig kigördült egy kósza könnycsepp. - Válaszolj, baszd meg! - léptem elé, hogy teljes erőmből pofán vághassam. Megtettem, hihetetlenül jó érzés volt, újra meg akartam tenni, de megragadta karom és úgy megrántotta, hogy összekoccantak fogaim.

- Te ribanc! - sziszegte a falhoz szorítva.

- Na, most mi lesz? Megint megdugsz vagy megölsz? - még mindig látszott a sokk az arcán és a teljes elbizonytalanodás, ami kicsit meglepett, bár átéreztem a helyzetét.

- Megoldjuk, cicám... - kuncogott és ujjbegyét végighúzta arcomon.

Undorodva borzongtam meg, visszatért a régi énje, nem akartam, egyszerűen nem, már csak meg akartam halni, talán könnyebb lett volna, ha nem árulom el ezt a titkot neki.

- Gyűlöllek - suttogtam és vergődni kezdtem, futni akartam, rohanni, itt hagyni mindent, és Harry... őt szörnyen megbántottam. Felemeltem kezem és amilyen gyorsan csak tudtam, Arnold arcába martam. Nem akartam elhinni, mikor fájdalmas ordításban tört ki. Arcát markolászó kezei alól kibugyogott pár vörös vércsepp. Kapkodva szedtem a levegőt, ahogy egyre távolabb lépkedtem tőle, futnom kellett volna, de még magam sem hittem el a történteket. Black felnevetett, majd felém iramodott, legnagyobb meglepetésemre Arnold izmos karja megállította. Most mertem először dühtől izzó szemeibe nézni. A haragtól teljesen elvakultan iramodott meg felém artikulálatlan szavakat kiabálva, de fel sem fogtam, csak elindultam. Olyan gyorsan futottam, amilyen gyorsan csak lábaim engedték. A nyomomban voltak és én fel sem vehettem a versenyt velük, akármilyen gyorsnak is éreztem magam. Olyan volt, mint egy álom, ahol futsz, futsz, de nem haladsz, ahol sikítani próbálsz, de egyszerűen nem tudsz. Ahogy leléptem az út patkáról, két élest fényt láttam csak, hirtelen megdőlt a testem és nekicsapódtam valaminek. Még a fájdalmat sem éreztem, a fülem csengett, csak képeket fogtam fel, szinte semmi érzés nem jutott el fáradt tudatomig. Fejem erőset koppant. Kinyitottam szemeim, nem tudom, mennyi idő telhetett el, de a vöröslő ég egyszerűen gyönyörű volt, ahogy a nap sugarai áttörnek az égbolton vörösre festve a felhők habos széleit, lehunytam szemeim, majd elsötétül minden. Harry arca... igen, emlékszem rá, göndör, angyali fürtök, világítóan zöld szemek, melyek fel-fel ragyognak, mikor mosolyog, a gödröcskék, amik az arca két oldalát díszítik, a telt, rózsaszínű ajkak, istenem, hogy imádom mikor mosolyog...

Sírni szeretnék, sírni a karjaiban, megbánni mindent és legfőképpen elmondani az igazat, elmondani azt, amit már rég kellett volna, hogy tudja, még senki iránt nem éreztem így, hogy mennyire rajongok érte, hogy szeretem, mikor megpuszilja a fejem búbját, mikor orrát enyémhez dörgöli, mikor megfogja a kezem, mikor elmosolyodik, mikor álmában szuszog, mikor beletúr sötétbarna fürtjeibe, de a legjobban azt szeretem, mikor azt mondja, szeretlek....

Harry, SZERETLEK! - buggyan ki egy könnycsepp szemem sarkából, tudom, hogy nem mondom ki hangosan, mégis egyszerre sokkal békésebb lett minden. 

Nagyon köszönöm Mandy!!!! *-*

Hát nem is tudom, mit mondjak, 

nagyon szépen köszönöm ezt a csodás díjat Mandy-nek *-* 

5 dolog magamról:

Ma felrakom az új részt...

Nem haladok a oneshot-al

Mindig megírom az új fejezetet 3 óra alatt aznap, mikor felrakom XD

Sosem tudom előre mi lesz az új részben...

Bo és én a Sex and Shame-et mindig SAS-nak hívjuk egymás között ^^

Válaszok:

-Mióta foglalkozol blog írással?

Talán kicsit több mint fél éve ^^

-Miért kezdtél el blogot írni?

Hát Boo-nak írtam pár sztorit és azt mondta csináljam meg blogba, szóóóval neki köszönhetitek a SAS-t is :D

-Mi inspirált e történet megírására?

Semmi, minden.... Fogalmam sincs, talán a zene egy jó film, egy tv műsor, az élet, minden inspirál ^^

-Hasonlít rád valamelyik szereplő? Ha igen miben?

Talán Lisa, én is ugyan olyan idióta vagyok mint ő, aki mindenkire akar gondolni aztán végül csak saját magára sikerül ...

-Kedvenc blogjaid?

Öm, most per pill a DARK és most elképesztően megtetszett a Stole My Heart oldal Liam-es írásaiból az utolsó kettő :D

Na jó egy kis közérdekű közlemény MA lesz új rész ( ha sikerül befejeznem, de nem merem megkockáztatni, hogy nem csinálom meg mert képesek vagytok megkeresni és egy rituális szertartás keretében feláldozni valami istenségnek)^^

xoxo Eliza 

Az utolsó csepp...

Helló bogyókáim ^^

Igen, igen tudom, késtem és azt is tudom, hogy rengeteget! DEEE ezért írok nektek egy oneshot-ot, hogy ne nehezteljetek rám!!Köszönöm a sok komit!! 

Fanni nagyon örülök, hogy ennyire tetszik amit írok ( bár be kell valljam sokkolt, hogy 1 nap alatt elolvastad amit én hónapok alatt írtam meg....:"D)Bár az lehet titeket fog lesokkolni, hogy mielött felteszem azelőtt pár órával írom meg az egész részt...

Patrícia örülök, hogy van egy névrokon olvasóm !! ^^

Kriszta köszönöm az üdvözlést, az eddigi itthon létem gleteléssel meg festéssel telt, na jó egyszer-kétszer kint voltam a csajokkal, de akkor is szenvedek már esküszöm soha többet nem akarok festéket látni :"D

Gréta örülök, hogy meg tudlak lepni, sokszor még magamat is meglepem amúgy, amennyi hülyeséget kitalálok....

Na gyerekek, örültök, hogy van zene? 

Ajánlott dalom: Imagine Dragons - Demons

NAGYON BETEG EMBEREK VAGYTOK , HOGY ILYEN BETEG SZTORIKAT OLVASTOK!!!

DE ÉN ÍGY SZERETLEK TITEKET - Eliza

Az utolsó csepp...

Még egy utolsó pillantást vetek a matracon elterülő Harry-re, kusza tincsei lágyan terülnek el a párnán, amit most szorongatva alszik, derekát lazán öleli körbe a légiesen könnyű takaró, amit ráterítettem. Azzal nyugtatom magam, hogy ezt érte csinálom, értünk, kettőnkért, de mit sem segít. Behunyom szemem nehogy 

legördüljön ez első könnycseppem, mély lélegzetet veszek és elindulok, valamiért a testem makacsul ellenáll, tudom, igazából én akarok maradni, visszabújni az ágyamban fekvő angyal mellé, a fülébe suttogni, hogy szeretem és mély, megnyugtató álomba merülni tudva, nincs semmi, ami tönkre tehetné ezt az idillt, de az élet nem habos torta, hanem egy játék. Egy kikurt, végigvihetetlen játék, amit gyűlölök játszani. Nem tudom, mit reméltem, vagy mit remélek a továbbiakban, mindig lesz valami, ami nem fog nyugodni hagyni, én csak remélem, nem alakul úgy, hogy a végén egyedül leszek, mikor látom felvillanni a GAME OVER feliratot.

Zokogni szeretnék, mikor átlépek a küszöbön, hányni magamtól, mikor beszállok a taxiba, és felvágni az ereim, amint elindulunk. A taxis egy idősödő férfi, aki rettentő erős bagó szagot áraszt próbált szóba elegyedni velem, de nem válaszoltam. A torkomban növekvő gombóc egyszerűen nem engedett szóhoz jutni, csak bámultam a mellettünk elsuhanó tájat, bele-bele kortyolva a mini bárból elcsent vodkámba. De még a vodka sem elég ahhoz, hogy enyhíteni tudja ezt a szörnyű érzést, ami a gyomromat marja. 

- Hé kislány.... hahó ! Itt vagyunk - nem nézek rá, csak bámulom a hatalmas szállodát. 

- Tudom... - suttogtam majd kezébe nyomva a pénzt kiugrottam az autóból. 

A hideg levegő csípte arcom és befurakodott rövid szoknyám alá, minek hatására ösztönösen megborzongtam. Lehunytam szemeim és mélyet szippantottam a szmogos levegőből, London sem lesz a kedvenc városom... 

- Oh... hát itt vagy? - hallottam egy kedélyes hangot jobbról közeledni. 

Mikor odapillantottam egy fiatal, talán a 20-as éveiben járó újgazdag fiú jött felém. Kifejezetten helyes fú volt, nem igazán értettem, először nem is hittem, hogy nekem szól, csak miután közelebb ért és csípőmnél fogva magához rántott, jöttem rá, hogy kicsoda is ő. - Így, ruhában meg sem ismerne az ember, bombázó vagy! - suttogta a fülembe, nekem pedig hatalmas önuralomra volt szükségem, hogy ne rúgjam tökön, csak mozdulatlanul álltam szorítását, nyelvét nyakamon, éreztem, nem kell sok, hogy kiboruljak. A nyílt utcán kezdett el nyalogatni, ebben a gyerekben semmi erkölcs nincsen, annyi szent. 

- Gyere baby, ne félj, remek lesz! - talán neked... erőltettem mosolyt arcomra, ahogy a lifthez vezetett, alig bírta levenni rólam a szemét vagy éppen a kezét. Bezsebeltem pár elég megvető pillantást, és megtörtént, ami még sosem: érdekelt is, mit gondolnak mások, ahogy rám néztek azzal a lesajnáló tekintetükkel, forgott velem a világ. Féltem, ha a gyomromat még kisebbre préselik, kidobom a taccsot. Némiképp fellélegeztem, ahogy a tágas liftbe érkeztünk, mindenhol luxus, vörös szőnyegek, márvány szobrok, aranyozott keretű képek. Valaha talán szégyellem bevallani, még élveztem is, hogy ilyen helyen maradhatok ideig óráig, már nem vagyok az a lány, aki egykoron voltam, de nem tudom, hogy ezt kinek is akarom beadni, végeredményben kutyából nem lesz szalonna. A lányt kiveheted a szakmából, de a szakmát nem veheted ki a lányból. Közelebb lépett, éreztem kölniének átható szagát, sehol nem volt Harry illatához képest. Keze egyre feljebb siklott térdemtől bugyim szegélyéig, miközben ajka folyamatosan nyakamhoz tapadt, és suttogott, amitől kirázott a hideg. Nem tudtam szavaira koncentrálni, csak arra, hogy ne mossak be neki egyet. A halkan csilingelő lift sem tudta megállítani csak annyi időre, amíg karon ragad és bevonszol a szobába. 

- Mi vagy te cica, egy rongybaba? Na mi lesz? - lökött le ágyra durván. 

Zokogtam, keservesen, annyira, mint még életemben soha. Ott ültem valami lepra telep közepén, egy lépcsőn és nem tudtam mást csinálni, csak sírni, nem hiszem el, sosem akarok többet gondolni rá. Tudom, haza kell mennem, mielőtt pirkad, mielőtt Harry felébred, mielőtt meglátja, hogy nem fekszem mellette, mielőtt megtudja, mit tettem. De még nem bírok felkelni, csak ülök ott kezembe temetve arcom, és végigpörgetem magamban az estét, újra és újra. Minnél inkább el akarnám felejteni, annál élőbb lesz az egész. Remegő kézzel keresgélem telefonom, de sehol sem találom, így gyalog kell mennem. Semmi erő nincs lábaimban, ennyi volt, úgy érzem vége, nem bírom tovább. Felállok és teljesen kikapcsolom az agyam, magamban éneklem Harry dalát, azt, amit először énekelt nekem. Lassan minden ízben remegő végtagokkal gyújtok rá egy szál cigire. Ajkaim rettenetesen fájnak, olyan erővel harapdáltam őket, hogy most fel van szakadva és néhol még mindig véres. Ezt már a smink sem tudja eltakarni. Sminkem lefolyt, szétkenődött. Most már mindenki láthatja mi vagyok: egy közönséges LOTYÓ. Nem érdemlem meg Harry-t, szakítanom kell vele. Eldöntöttem, visszamegyek, vissza kell mennem, nem azért, mert úgy akarom, hanem mert ez a helyes, könnyen elfelejt majd, talál magának egy barna hajú őzgida szemű, gyönyörű lányt, aki szereti és megbecsüli. Aki sokkal jobb nálam, mert ő azt érdemli, a lehető legjobbat, semmi képpen sem egy magamfajta közönséges kurvát. Erőteljesen megdörzsölöm arcom, de nem segít az émelygő érzésen, ami már órák óta csillapíthatatlanul bántja gyomrom. Slukkolok egy mélyet cigimből, majd figyelem, ahogy a füst még fújás nélkül is apró csíkokban emelkedik fel a halványszürke égbolt felé. Miután kifújtam a tüdőmben tartott füstöt, nyelek egy nagyot, de már késő, egy újabb könnycsepp gördül végig arcomon. Legalább 5 cigivel végzek, mire elérek a hotelhoz, ahol lakunk. A hátsó bejáraton sétálok be, nem akarom, hogy bárki is meglásson így. Végül is mindegy, már amúgy sem leszek sokáig itt. Rettentően fáj a magas sarkúban a lábam, nem tudom, mennyit sétálhattam. Alig tudom beilleszteni a kulcsot a kulcslyukba, a lehet leghalkabban nyitok be a lakásba, hogy nehogy felébresszem Harry-t. Mikor belépek, rájövök, feleslegesen tettem minden erőfeszítésem, ő már ott ült kényelmesen elterülve a bőrkanapén. Olyan lenézően méregetett, hogy majdnem elsírtam magam ismét. 

- Látom, jól sikerült az este... - mért végig ismét szemrehányón. 

-  Harry.. - suttogtam nevét, mert mást nem igen tudtam mondani a torkomban lévő gombóctól. 

- Helló cicus! 30 perced van, hogy a megadott címen légy! Valami sexy csipkéset vegyél fel ... - olvasta fel telefonomból az üzenetet, el sem hiszem, hogy itt hagytam, de most már végül is mindegy, talán jobb lesz így, neki mindenképpen. - Ki ez a srác? Ha? Ő küldte az üzentet? - ere már felkaptam a fejem, még mindig remegve vettem fel az elé dobott telefont, ahol Ai képe virított. Lesütöttem szemem és visszatettem a készüléket az asztalra. - Halljam, Lisa, a picsába! - ordította el magát, én pedig ösztönösen összerándultam a félelemtől. 

- Sajnálom.. - szipogtam, de nem mertem ránézni. 

- A kurva életbe! - borította fel a dohányzó asztalt, ösztönösen hátráltam a legközelebbi kijárat felé, akármennyire megszoktam Arnoldtól ezt a viselkedést, valahogy Harry-től látni még rémisztőbb volt, de teljesen jogos. - Megcsaltál? Összefekszel mindenféle jött menttel és csak annyit tudsz mondani, hogy "Sajnálom"??? - üvöltött dühtől teljesen eltorzult arccal. Lehunytam a szemem és reméltem, hamar vége lesz. - Látom, nem változol, mit tudtak adni neked, amit én nem? - szólásra akartam nyitni a számat, ösztönösen megvédeni magam, de tudtam, nem szabad, jobb így, könnyebben elfelejt. - Jól megkeféltek, mi? - erre már felkaptam fejem, és most először néztem bele abba a dühtől vörös szempárba. Letaglózott az a rengeteg érzelem, amit láttam. Arnold minden veszekedésnél könyörtelen volt, megvert, nem láttam mást a szemében, csak vak dühöt, de itt állt előttem Harry és a szemében tengernyi érzelemmel nézett rám, düh, csalódottság, és az, amit nem tudtam hová tenni: a szerelem volt. 

- Harry, én... - dadogtam. 

- Nem, Lisa - zuhant vissza kanapéra. - Takarodj innen! - temette tenyerébe arcát. 

Sajnálom....:/

Sziasztok!!! 

Sajnálom, hogy csúszok a résszel, de költözködöm és Bo-nak nincs nete....

Leghamarabb 24.-én lesz rész!!!

 Tudjátok, hogy nemigen szoktak elmaradni a fejezetek, de most azt sem tudom hol áll a fejem...

Ha emiatt valaki kikövet vagy valami akkor MEGKERESEM ÉS... na jó igazából leszarom,mert aki pár nap késés miatt kikövet azt nem is érdekli a sztori!

Csak ezért írtam, hogy tudjátok lesz még rész, csak pöppet csúszunk.

Ezért majd hamarabb hozom a részeket ^^
Amúgy milyen az új dizi??? :DDD

SORRY!!!!

Mindent megoldok....

Hello vakmerő olvasóim ^^!!!
Nos hát ismét jelen vagyok!! Kicsit zakkantan, de jelen!
Ne aggódj Kriszta, sosem engedném meg apumnak, hogy ilyesmit olvasson az ő egyszem ( igazából hárman vagyunk lányok) kicsi lányától :"D
Szomorúan vettem tudomásul, hogy csak az én hűséges kommentelőm írt.... nade semmi gáz én nem vagyok telhetetlen, de érezzétek magatokat leszidva, amiért nem írtatok !!
Lehet a kövi rész késve jön merthát, DOBPERGÉÉÉÉS hazaköltözök Magyarországra!!!!!! Bár ez valószínűleg senkit nem izgat, de én nagyon fel vagyok, dobva ^^
Jó olvasást! 
Ajánlott dalom: Union J - Carry You





Mindent megoldok....


• Látom, nagy a baj... - fáradt szemekkel néztem fel narancslevemből a csaposra, aki valami érthetetlen okból sosem fogyott ki a tisztogatni való poharakból. Türelmesen várta, míg összeszedem gondolataim, igazából nem volt mit összeszedni, csak nem igazán volt kedvem beszélni, helyette fejemet a pultra hajtva nyögtem egyet.
• Nagyobb, mint hittem... - vette nyafogóra hangom. - Itt mi a csudáért ilyen figyelmes mindenki? - tettem ujjammal körkörös mozdulatot a tisztára törölt pulton.
• Tudod, ez itt Anglia – vonta meg vállát mosolyogva, mire nekem is egy fáradt vigyor terült el ajkaimon, Harry-re gondolva.
• New York-ban minden sokkal egyszerűbb volt... - fújtam ki tüdőmben tartott levegőt, valahogy mintha vissza is sírtam volna azokat az időket, de mikor eszembe jut az a sok átsírt éjszaka, az undor, mikor legszívesebben fegyvert szegeztem volna fejemhez csak, hogy ne kelljen ezt éreznem. Legalább most itt volt nekem Harry, mindent meg fogok oldani és végre együtt leszünk, semmi nem fog közénk állni, még azt a hülye Arnoldot is elkapom. Mintha a szívemet ki akarnák tépni a mellkasomból, úgy szorított a bűntudat, már bántam amiért nem vodkát kértem inkább.
• Gyere, most járt le a műszakom, meghívlak egy fagyira! - adta át éppen kötényét egy 150cm magas, pinkre festett hajú lánynak.
• Fagyi? Ez most komoly? - vontam fel szemöldököm, legalább ezer indokot tudtam volna felsorolni, miért ne kéne most ezzel a vadidegen sráccal „fagyizgatnom”. De láthatólag nem zavarta a lenéző hangnemem, továbbra is ráérősen vigyorgott a pult mögül.
• Hé, nem filmsztár vagyok, hanem egy részmunkaidős csapos - nevette el magát, mire én is kacagni kezdtem.
• Bocsi, barátom van... - hajtottam fel italom maradékát.
• Nem randira hívtalak, hanem lófrálni egy kicsit, ne legyél már ilyen feszült! Gyere! - húzott maga után karomnál fogva, nekem pedig nem volt erőm tovább ellenkezni.

Miután kiértünk a napsütésbe, a pultosfiú kezet nyújtott.

• A nevem Ai, és igen ez egy név, méghozzá FÉRFI név!!! - nevetve ráztam kezet véle.
• A nevem Lisa.
• Ne már, az olyan unalmas.... Legyél inkább London! - kacsintott elindulva a macskaköves utcán, én megilletődve kocogtam utána.
• Ugye tudod, hogy nem nevezheted csak úgy át az embereket, ráadásul London? New York-i vagyok! - néztem fel a fütyörésző fiúra, akinek mintha valami furcsa betegség miatt állandóan vigyorognia kéne, nem igazán tudtam hová tenni.
• Neeem, nem London, hanem London - nézett rám, mintha valami irtó nyilvánvalót mondott volna.
• Hát jó.... - hagytam rá.
• Na látod, jó név mi?
• Mi?! Mármint.. nem az jó! Hanem... - dadogtam össze vissza, de végül feladtam. – Jó, legyen London - tettem idézőjelbe ujjaimmal új nevem.
• Látom, Te úgy el vagy tévedve, mint nyáron a Télapó - ingatta fejét, valahogy ez a srác egyre inkább kezd az idegeimre menni, mégsem bírtam lelépni. Ő olyan, mint azok a számok, amiket egész nap dúdolsz megállás nélkül, idegesítenek mégsem tudod abbahagyni....
• Erre, erre - kanyargott a kora esti napsütötte utcákon, én pedig lemondóan kocogtam utána. Legalább 10 percig bolyongtunk, meggyőződésem szerint céltalanul, mire egy parkban találtuk magunkat, nem volt nagy, csak amolyan eldugott, csendes hely, ahová az ember kikapcsolódni jár, távol a turistáktól, és a zajos főutcáktól. Mikor beléptem, az otthonomra emlékeztetett. A gesztenyefák lustán záródtak össze fejünk felett, átengedve a napsugarakat, melyek sárgás pacákat festettek az előttünk elterülő vékony, kikövezett útra. Lassan lengedeztek a szélben, a fejemnél is jóval nagyobb, ötágú levelek édesen suhogtak. Mélyet szippantottam a fűillatú levegőből. Olyan nyugodtnak éreztem magam, mint Harry karjaiban anno, mikor megmentett, olyan rég volt, mégis, mintha éppen tegnap történt volna, olyan gyorsan haladt minden, csak meg akartam állítani az időt egy pillanatra.
• Ott ni! - kiáltott mellettem Ai kurtán, majd futni kezdett egy kis fagyiskocsi felé. Mire utolértem, már két fagyival a kezében ácsorgott jót nevetve valami idióta viccen.
• Helló kislány - mosolygott rám egy őszszakállú férfi kedvesen.
• Jó napot - mosolyogtam rá halványan.
  Ai elköszönt és leültünk a közeli padhoz. Sokáig csak bámultam a kezembe adott finomságot, szirmai voltak akár egy virágnak, nagy volt és furcsamód sötétpiros. A tölcsér még langyos volt, teszem fel alig pár perce készült.
• Na, ne csak sasold, egyél! Hamar elolvad - kacsintott rám nyakig fagyisan Ai. Nem volt szívem megenni, de mikor belenyaltam, minden jóindulat elpárolgott belőlem, szépnek nagyon szép volt, de annyira finom is, hogy egyszerűn nem bírtam vele leállni. A házi tölcsérnek köszönhetően nyakig fagylaltosak voltunk, mire legyűrtük az adagunkat. A közeli szökőkúthoz sétáltunk és behajolva megmostam az arcomat, mire egy lökés éreztem fenekemnél, hatására azonnal beleborultam a szökőkútba. Levegő után kapkodva ültem fel az alig térdig érő vízben. Köhögve próbáltam levegőhöz jutni. Ai hahotázva csapkodta a térdét.
• Bocs Lis, de ha én egyszer a fejebe veszek valamit....
• Az belehal a magányosságba! - vágtam rá és gallérjánál fogva berántottam őt is a vízbe. Mire felbukkanhatott volna én már kint voltam. - Van valami szép abban, ha minden elromlik, nem? - kérdeztem leülve a szökőkút szélére. Elégedett arckifejezéssel hallgatott tovább. - Az ember már nem agyal azon, mi üthet még be, mert már minden rossz megtörtént, de ha felkelünk és túléljük még egy kicsit ezt a rohadt szar szitut, előbb utóbb minden egyenesbe jön... Igaz? - haraptam ajkamba tétován. Mindentudó vigyorral lépett ki csuromvizes ruháiban.
• Fogalmam sincs, miről beszélsz - kacagva löktem ismét bele a vízbe, tudtam, hogy tudja, hogy pont ezt akarta és elérte a célját, mintha pont nekem lett volna ideküldve ez a srác. Mikor ismét felszínre bukkant, nagy puszit nyomtam feje búbjára.
• Köszönöm... - súgtam, majd levettem cipőm és mezítláb indultam haza a parkon át.
  Kicsit furcsán néztek rám az emberek, még mindig csöpögő ruhákban, cipő nélkül sétáló lány voltam egy nagyvárosban, én is megnéztem volna egy hozzám hasonlót. Két lány somfordált oda hozzám, először nem is vettem róluk tudomást, gondolván, mit akarhatnak ők tőlem?!
• Helló! - köszönt az egyikük kicsit erőszakosan elém lépve.
• Sziasztok... - torpantam meg.
• Te vagy Harry barátnője? - lépett közelebb a fekete fenékig érő hajú lány, kicsit ijesztő méretű szemével pislogott rám.
• Igen - vontam meg vállam.
• Jobb lenne, ha leszállnál róla... - először nem értettem, majd hisztérikus nevetésben törtem ki, annyira nevettem, hogy azt hittem, meg fogok fulladni.
• Na, meg majd két hülye, semmit sem látott liba fogja nekem megmondani mégis mit tegyek. Igen, lehet, nem érdemlem meg Harry-t, de hogy ti sem, az tutibiztos, hol is voltatok a nagy rajongásotokkal, amikor Harry-ről kiderült, mit tett? Pontosabban mit nem tett... Jobb, ha vesztek egy 180°-os fordulatot és hazahúztok pityeregni anyucinak, drágaságaim! - dobtam hátra hajam, majd faképnél hagytam a két tátott szájjal bámuló csajt. Na meg még mit nem - motyogtam magamban vállam fölött átdobva vizes hajam.
  Fogtam egy taxit és felárat számolva a vizes cuccaimért, hazafuvaroztattam magam. Fáradtan léptem be a liftbe és nyomtam meg a megfelelő gombot, majd seperc alatt már az ajtónál találtam magam. Előkotortam a kulcsom és kinyitottam a lakás ajtaját.
  Harry háttal állt nekem, a hűtőben turkált egy szál gatyában, néha még most is le tudott nyűgözni kidolgozott teste. Mögé léptem és szorosan átöleltem, mire ő szitkozódva bújt ki karjaim közül.
• Lis - nyomott apró puszit ajkaimra - rohadt hideg vagy... Mi történt?- vonta össze sötét szemöldökét.
• Beleestem a szökőkútba...
• Elárulnád, mégis mi a franc folyik itt? - emelte meg hangját.
• Nem értem, miről beszélsz... - bámultam a padlót.
• Éjszakákra eltűnsz, néha úgy érzem, mindenki tudja, mi a baj, csak én nem, titkolózol... nekem bármit elmondhatsz, tudod? - simította arcomra tenyerét, kényszerítve, hogy szemébe nézzek.
• Nem lesz semmi baj, mindent megoldok, csak ne kérdezz erről, oké? - láttam rajta, hogy nem tetszett neki, de bólintott és akármilyen hideg vagy vizes voltam átölelt, és biztatóan simogatta hátam - Mit szólnál, ha főznék valamit és csinálnánk egy nyálas, romantikus vacsorát?
• Jó ötlet, de akkor már nézzük meg a Susi és Tekergőt is, oké?
• Susi és Tekergő? Legyen... - nevettünk fel együtt.

Így az alkalomnak megfelelően én spagettit főztem, amíg Harry megkereste a DVD-i között a mesénket, rá sem akartam kérdezni, hogy egy 190 magas, sötét múlttal és rengeteg tetkóval rendelkező, csupa izom srácnak miért is van meg egy gyerekmese, de ő Harry, nála semmi sem meglepő. Kevertem kettőt a már majdnem késznek titulált szószon, mikor két izmost kart érzetem, ahogy átölelik nyakam és ajkaival puszit lehel még mindig vizes fejem búbjára.

• Isteni illata van, ja és a kajának is - morogta fülebe rekedtes hangján. Megsimogattam karját és nyomtam rá egy puszit a bók hallatán. Harry nem sokat bókolt, de ha megtette, az annyira őszinte volt, azonnal meghatódtam.
• Szerinted jó már? - vettem ki fakanalat a fazékból és ráfújva kettőt szája elé nyomtam. Ínycselkedve vette telt, rózsaszín ajkai közé a kanalat, majd egy kevés piros szószt nyalt le szája sarkából. Sosem vallottam volna be se neki, se senkinek, de az a jelenet jobban tűzbe hozott, mintha levetkőzött volna.
• Finom - mosolyodott el elégedetten arcomat látva.
• Ezt ne csináld, mert belehalok - nyögtem elpirulva.
• Akkor megterítek - nevetett előhúzva két tányért a szekrényből.
  Megvacsoráztunk, majd leültünk, hogy megnézzük a filmet. Igazán csodálkoznék, ha Harry azt mondaná, látta akár egy film végét, még 30 perc sem telt el, de ő már átölelve engem aludta az igazak álmát.
  Jó volt nézni, gyönyörű, sötétbarna göndör fürtjei szétterülve feküdtek a párnán. Az arca kisimult, telt ajkaival néha motyogott pár érthetetlen szót, amit én csak egy mosollyal nyugtáztam. Mikor már engem is majdnem elnyomott az álom, megcsörrent mobilom, ijedtemben majdnem kiugrottam az ágyból. Idegesen húztam végig ujjam a készülék képernyőén, mely egy új üzenetet jelzett. Dobogó szívvel nyitottam meg.
  
  
  Helló cicus!
  30 perced van, hogy a megadott címen légy!
  Valami sexy csipkéset vegyél fel ;)
  Ezt még megköszönöd nekem... vagy nem.
  B.

Elbújhatsz, de el nem futhatsz!

Sziasztook !!!

50 KÖVETŐ????!!!

Na jó ezt még fel kell dolgoznom gyerekek ^^

Gréta, Annabeth, ZimaR nagyon szépen köszönöm, hogy írtatok, pláne azt, hogy ilyen szépeket !!

Kriszta apummal mindig azon röhögünk, hogy hosszabb a kommented mint  a rész XD   Imádom, hogy ilyen részletesen elmondod mindenről a véleményed és nagyon örülök, hogy meg tudlak lepni, remélem ezzel a résszel is sikerül majd ezt a hatást elérnem. Az, hogy én vagyok a kedvenc írónőd, komolyan ennél szebb bókot még sosem hallottam *-*

(igazság szerint te vagy a kedvenc kommentelőm ^^ Mindig azt várom mikor írsz, komolyan betudok ám zsongani :"D) 

Na jó nem is szaporítom tovább a szót!

Jó olvasást!

Ajánlott dalom:Simple Plan - Perfect World

Elfuthatsz, de el nem bújhatsz! 

Csak ültünk ott hosszú percekig egymás szemébe bámulva, egyikünk sem szólalt meg, abban sem vagyok biztos, lélegeztünk-e egyáltalán. A sokk megbénított mindkettőnket, mikor már úgy kezdtem érezni, megfulladok, gyomrom görcsös rángatózásba kezdett, számat eltakartam kezemmel és hátradőlve a kanapén túrtam bele hajamba. Semmi értelme nem volt az egésznek, tudom, sosem lehet minden rendben, de legalább ne lenne ilyen szar. Sosem akartam tökéletes életet, soha nem is volt, mindig is el voltam baszva, de most, mikor megtaláltam azt a bizonyos fényt az alagút végén, ilyen árnyékok vetüljenek rám, nem érdemelhetem ezt, nem így, nem most.

Niall-re pislantottam, aki még mindig tátott szájjal bámult, éppen kezdtem megbánni, hogy elmondtam neki, mikor megrázta fejét, visszarántva ezzel magát a jelenbe.

• Lis, a gyerek... gyerekek - harapdálta ajkát. - Harry-é? - nézett rám tétován, bennem pedig egyből felment a pumpa. Nem akartam elhinni, hogy ilyet kérdez, felpattantam a kanapéról, éppen, mikor el akartam volna kezdeni szidni, vagy a fejéhez vágni, micsoda bunkó kérdés is volt ez, megtorpantam. Az emlékek hatására átölelve magam a földre rogytam. AZ NEM LEHET! Hajtogattam magamban, ringatva testem. Fejemben ezer meg ezer képsor jelent meg, besokalltam, éreztem, hogy ha eddig még nem, most összeroppantam. Próbáltam egy értelmes mondatot kinyögni, válaszolni Niall szólongatására, agyam folyamatosan kattogott, ilyen gyorsan még életemben nem számoltam. Két hónap, pont két hónapja történt. Elfogott a hányinger és a görcsös sírás. Alig vettem észre mikor Niall mellém lépett és kezeimet vadul megmarkolva előreránt.
• Lis, nem lesz semmi baj! Kérlek! Megoldjuk, csak könyörgöm, ne tedd ezt, kérlek... - rántott fel könyökömnél fogva, ekkor vettem csak észre a körmeim alá gyűlt vért. Testemet lezsibbasztó sokktól észre sem vettem, hogy körmeim hasamba vájtak 6-6 vérző csíkot festve köldököm jobb és bal oldalára.
• Arnoldé - a hangom mintha nem is a sajátom lett volna, úgy ejtettem ki ezt a szót. Talán nem is mondtam ki, csak képzeltem, az egész csak egy rémálom, amiből felébredek. Felnevettem, magam sem tudom miért, de a végére már nem is nevetésnek hangzott, hanem valami felismerhetetlen gurgulázásnak.
• Hogy mi? - vált hófehérré Niall arca. - Lis, még mindig elvetetheted, vagy nem is tudom... - pofonként ért a felismerés, az agyam sokkos állapotban nem is gondolt erre az igencsak „egyszerű” tervre, így mindenkit megkímélhetek és titokban tudom tartani Harry előtt ezt az egészet. Tudtam, sosem mondhatom el neki. Ő nem ezt érdemli, ha megtudná, amilyen vaj szíve van azalatt a kemény külső alatt, nem engedné, hogy ezt tegyem. Megdörgöltem szemem, és elszántan néztem Niall-re.
• Ig-érd meg ne-kem, kér-lek, hogy nem mon-dod el Harry-nek - csuklott el hangom, ő pedig egy ideig tétován nézett rám, majd kezemre, végül még mindig vérző hasamra. - Niall - rivalltam rá, három oktávval magasabban. - Ígérd! - sziszegtem. mire ő elhúzott szájjal bólintott.
• Megígérem, de tudod, jobb lenne. ha elmondanánk neki... - lassan megráztam fejem és felálltam.
• El kell men-nem, de megígérem, megoldom... - indultam a fürdő irányába.
  Beérve magamra zártam az ajtót és mosdóhoz léptem. Elborzasztott a látvány, bár nem számítottam másra: kisírt, feldagadt szemek, vörös orr, sírás okozta nedves csíkok az arcomon. Hideg vízzel lemostam arcom, majd táskámból előkotortam smink készletem és szemcseppem. Röhejes, mennyire gyakorlott mozdulatokkal tettem mindezt, hát igen, talán nem meglepő módon régen rengeteget kellett ezt csinálnom, most már csak kikapcsoltam az agyam és monoton kézmozdulatokkal tettem amit tennem kellett.
  Csepp, csepp, két pislogás, törlés. Újra. Alapozó kibontása, szétkenés a kézfejen, fel az arcra. Újra. Újra. Szemceruza kibontása, egyenletes mozdulatokkal faló felvitel. Másik szemen is. Szemhéjfesték kinyitása, kiválasztani a legsötétebb színt és felvinni. Másik szemen is. Szempillaspirál kibontás, felkenés. Mozdulat sokadszori ismétlése. Rúzs felvitele. Kész.
  Az eredmény elég elfogadhatóra sikerült, már amennyire tőlem telt, de rémes, mennyire hasonlítottam a két hónappal ezelőtti önmagamra. A múlt, akár mennyire próbáltam elrohanni előle, megtalált, nem megváltoztatható, vagy elfeledhető. Van és sajnos mindig utolér. Harry nem segíthet, nem hagyom, hogy segítsen, nem rángathatom bele, ez az én problémám, meg kell oldanom egyedül. Már az is borzasztó, hogy Niall-t belerángattam ebbe a fejetlenségbe. Kilépve a fürdőből egyenesen Harry-be botlottam. Azonnal összehúztam magamon a pulcsit és hálát adtam az istennek, amiért nem 10 perccel ezelőtt jött.
• Szia - mosolyogtam rá a legédesebb mosolyommal.
• Lisa... - lehelt apró puszit ajkaimra, csak imádkozni tudtam, hogy ne érezze meg fogam vájta sebeket - Minden oké? - kérdezte tétován, én pedig továbbra is mosolyogva kaptam fejem a küszöbön álló szőkeség felé, aki némán megrázta fejét, jelezve, fogalma sincs, mit keres itt Harry.
• Áh, annyira megkönnyebbültem, hogy végre kiderült, mi bajom - lelkesedtem, a számat keserű íz lepte el hazugságaim után. Gyomrom görcsösen rángott és a karmolásaim nyoma égni kezdett.
• Semmi komoly, ugye? - kérdezte összevont szemöldökkel, látta rajtam, én is tudtam, ő is és még Niall is.
• Nem - nem, kaptam pár gyógyszert, ne aggódj, nemsokára minden megoldódik - feleltem halálosan komoly hangon, ő pedig tétován bólintott, de tekintetét még mindig rajtam tartotta.
  Tudtam, ha nem lépek le gyorsan, rá fog jönni, hogy hazudok, már most tudja, csak gondolom, nem akar rákérdezni. Köré fontam karom és vállára hajtva fejem lélegeztem be mélyen illatát. Egyszerűen jó volt karjai közé bújni, de a bűntudat mérges kígyóként fojtogatott.
• Szeretlek - suttogtam nyakába.
• Mi ez ilyen hirtelen? - kuncogott fel, én pedig majdnem elsírtam magam.
• Erre nem ez a válasz - nevettem fel keserűen.
• Én is szeretlek - tolt el magától, hogy szemembe tudjon nézni. - Nagyon... - suttogta teljes komolysággal. Nem bírtam tovább, le kellett lépnem.
• Harry, figyelj el kell intéznem valamit, otthon találkozunk, okés? - kérdeztem fojtott hangon.
• Öm... igazából reméltem, hogy tudlak kárpótolni amiatt, hogy tegnap elég bunkó módon leléptem - nem is tudod, mekkora megkönnyebbülés, hogy nem voltál ott, gondoltam. - Gondoltam, elmehetnénk kajálni, de akkor maximum elnapoljuk - vont vállat, engem pedig egyre jobban szorított az az átkozott kígyó.
• Az remek lenne - csaptam össze tenyerem. - De most megyek, szia! - pusziltam meg arcát, majd amilyen gyorsan csak tudtam, kiléptem a lépcsőházba. Nagyot nyelve küzdöttem le a sírásra való egyre csak erősödő késztetést. Futva indultam el az utcán, nem tudom, meddig mehettem, azt sem tudtam már, hol vagyok, csak távol akartam lenni mindentől és mindenkitől. Mikor már annyira elfáradtam, hogy a légzés is gondot okozott, megláttam egy piros neon feliratot, ami egy bizonyos "White Lion" bárt hirdetett. Gondolkodás nélkül léptem be az ajtón. A hely így kedd délután elég üresnek tűnt, nem meglepő módon. Halkan szólt Little mix és Missy Elliott közös száma. A hely félhomályban úszott miatt hálás voltam, lassan sétáltam oda a pulthoz leülve az egyik bárszékre. A falak rúzsomhoz hasonlóan élénk vörösek voltak, a pult mögé végig tükröket függesztettek amitől a hely 2* akkorának tűnt- bár amúgy sem volt kicsi- előtte pedig megszámlálhatatlanul sok ital sorakozott. A pultos fiú rögtön felfigyelt jelenlétemre, de még komótosan eltörölgette kezében tartott whiskys poharat, majd helyére tette. Csak néhány ember ücsörgött, szétszórva a helyiségben. A pultnál csak én és egy tipikus, mindig részeg fazon ücsörgött.
• Mit adhatok a gyönyörű hölgynek? - lépett elém mosolyogva a csapos. Egy elég helyes, húszas éveiben járó fiú volt, fehér ingben, ami szinte világított a félhomályban.
• Egy vodka narancsot... - támasztottam állam kezemre. - Vodka nélkül- fintorodtam el. A csapos csak nevetve bólintott és elkezdett a pult mögött kotorászni.
  Ajkamat rágva gondolkoztam, mit is tehetnék az adott „problémával”. Az abortusz nem egy olcsó mulatság és ha leveszek pár száz dollárt a számláról, Harry azonnal rájön. Nem volt más választásom, undorodva kerestem elő telefonom és tárcsáztam azt a számot, amit többé soha látni sem akartam.
• Hey, csak nem Lisa cica?! - hallottam a kedélyes férfi hangot, amit ezer közül is felismertem volna.
• Helló Black - szorítottam össze szemem.
• Mi a hézag cicám? Hallom leléptél Londonba.
• Ezt meg honnan tudod?
• Kapcsolatok, kincsem. Nincs sok időm, beszélj...
• Figyelj, kéne egy jól fizető Londoni ügyfél...

Semmi sincs rendben...

Sziasztook !!

NAGYON SAJNÁLOM ezt a rengeteg késést!!! 

Kriszta meg sajna nekem van egy hetem a suliból... Amúgy meg ki nem olvassa a DARK-ot *-* Még maga Harry is olvasta ^^ Minden eddigi dizájnt én csináltam :D

Nos hát jó olvasást kívánok mindenkinek!

Sok kommentet és boldog nyarat stb.....

Ajánlott dalom: The Band Perry - If I Die Young

Semmi sincs rendben...

Még mindig sokkos állapotban kapaszkodtam Harry karjába, mintha az életem múlt volna rajta. Csak bámultam a folyosót, ahol előbb még a legrosszabb rémálmomat láttam, de már semmi sem volt ott, tudtam, hogy itt az ideje kitálalni mindent, mintha ez olyan könnyű lenne, irtó dühös lesz, hogy ennyi ideig elhallgattam előle a történteket. Az egyetlen, akivel beszélni tudtam, az Niall volt. A kórteremhez vezető úton végig a számat rágcsálva próbáltam összeszedni gondolataim, mindhiába, ezt nem lehet kellemesen tálalni. Rántást éreztem karomon, mely egyből kiragadott gondolataimból, ijedten kaptam fel fejem.

• Lis, figyelsz rám? - néztem döbbent tekintetébe.
• Sajnálom, Harry, ma valahogy nem vagyok a toppon, elmondanád újra? - ráztam meg fejem bocsánatkérően. Még az sem hallottam, hogy beszél.
• Csak azt mondtam, elkísérlek egy orvoshoz, miután elköszöntünk Lou-tól, oké?
• Öm... Persze - mosolyodtam el halványan. Jelen pillanatban az egészségem volt a legkisebb gondom, de nagyon édes volt tőle, hogy gondolt rám.

Mikor benyitottunk, Lou már teljesen fel volt öltözve és indulásra készen álltak, de egy bizonyos rókaképű alakkal is bővült a csapat, aki éppen eszeveszettül pötyögött valamit full extrás telefonjába.

• Fiúk, innen boldogultok?
• Hol maradtatok eddig? - vonta fel szemöldökét Liam. Harry tarkóját vakargatva nézett rám. Hát igen, nem a legpozitívabb azt mondani hogy: A csajom napi 2* kiokádja a belét, de már semmi gond!
• Mostanában nem vagyok a toppon... - vontam meg vállam lehető leglazábban.
• Elkísérem Lisát a dokihoz - intett Harry a többieknek.
• Harry, most éppen lenne egy nagyon fontos interjú, amit nem lenne jó, ha elhalasztanál! - nézett fel telefonjából Paul, ő de bár ne tette volna.
• De... - kezdett volna bele mentegetőzésbe Harry, én csak legyintettem jelezve, engem nem zavar az egész.
• Majd én elkísérem Lisát! - ugrott le a vizsgáló asztalról Niall, majd karon ragadva se szó se beszéd már a folyosón húzott végig.
  Nem voltam jól, sírni akartam, annyi minden szakadt rám mostanában, és nem is érzem jól magam, pedig túléltem már ennél rosszabb dolgokat is. A kórházi neon bántotta szemem, utáltam ezt a halványzöld színt, a gyógyszerszagot és mindent, ami a kórházakkal kapcsolatos. Nagy levegőt véve fordultam még a mindig kezemet szorongató Niall felé.
• Szörnyen nézel ki, Lis - jelentette ki, mielőtt megszólalhattam volna.
• Úgy is érzem magam... - rántottam meg vállam.
• Mond el, mi történt - kérte, miközben leültünk az egyik rendelőben lévő narancssárga székbe. Fáradtan rogytam le, mintha elszívták volna minden erőm.
• Melyiket, hogy már vagy egy hete folyamatosan hányok, vagy azt, hogy láttam ma Arnoldot? - pislogtam rá fáradtan. Nem akartam neki elmondani, de mostanában annyi olyasmit teszek, ami nem vall rám, hogy már abban is kételkedem, ki vagyok.
• Jézusom! HOL?? - esett le az álla. - És egyáltalán mikor? - dadogott zavartan körbepislantva a várón, melyben furcsamód alig pár ember lézengett.
• Ma, éppen az imént, itt a kórházban, de lehet, csak képzelődtem...- támasztottam államat kezemre.
• Na jó Lisa, ez nem vicces, szóltál a rendőrségnek? - rázta meg gyengéden vállam.
• Bizonyíték hiányában nem sokra mennek, de igen, bejelentettem - fújtam ki a tüdőmben tartott levegőt. Olyan tanácstalan voltam, mint már rég nem, egyszerűen nem volt kedvem az egésszel foglalkozni.
• Harry mit szólt ehhez?
• Még nem tudja-  haraptam bele ajkamba.
• Még nem mondtad el neki??? - akadt ki teljesen, engem pedig egy gépies hang mentett meg választól, a nevemet mondták. Bocsánatkérően néztem szőkeségre és betrappoltam a kis téglalap alakú szobába, ahol egy kedves mosolyú fehér köpenyes férfi fogadott.
  Legalább egy órán át voltam bent, de én egy örökké valóságnak éreztem, miután az orvos készségesen kiderítette, mi is a "problémám", erősen sokkos állapotban léptem ki a váróba. Nem voltam biztos benne, hogy lábaim megtartanak, csak mentem előre, látásom elhomályosult. Megdörgöltem arcom, fel akartam ébredni ebből a rémálomból. Éreztem, hogy valaki megragadja vállam és megráz, ahogy fejem előrebukott rögtön kigördült az első könnycseppem, erős karok öleltek át, én pedig arcom eltakarva dőltem mellkasának,
• Minden oké? - eresztett el Niall, hogy szemembe tudjon nézni, de én nem voltam hajlandó elvenni kezem arcom elől. Ennek nem kellett volna megtörténnie, nem itt, nem most, nem így. Erőtlenül megráztam fejem, a prospektusok még mindig táskámban lapultak, mintha rajtam röhögtek volna.
• Csak vi-gyél ha-za magadhoz, k-é-r-l-e-k - zokogtam elveszetten, ő pedig minden további nélkül átkarolta vállam és kifelé kezdett vezetni. Vállába fúrtam a fejem és hagytam, hogy oda vigyen, ahová csak akar, most nem tudtam volna tiltakozni, nem maradt erőm, ettől féltem, már évek óta rettegtem és most itt van. Az ember annyi pofont kap, amennyit el tud viselni, de ezt én már nem bírom.
  Niall kocsiba ültetett és mintha egy örökké valóságig tartott volna, mire a házához értünk, pedig nem lehetett több 10 percnél. Niall szabályosan kirángatott a kocsiból, mert nem voltam hajlandó megmozdulni, nem tudtam megmozdulni. Felvitt és leültetett a kanapéra, majd felém nyújtott egy csomag zsepit.
  - Elmondod, mi történt? - megcsörrent egy ismerős dallam, a táskámban hagyott mobilom volt. Nem vettem fel, csak ültem ott és bámultam Niall-re, ő pedig aggódó tekintettel nézett le rám. Óráknak tűnt, mire elhallgatott a mobilom, pár percig néma csendben álltunk, egyikünk sem tudott megszólalni, majd Niall mobilja kezdett rá. Zsebébe kotort és előhalászta a készüléket, tudtam, ki hívja, ugyan az, mint aki engem hívott előbb, a különbség csak annyi volt,hogy ő fel is vette.
• Halló? Áh igen, Harry... Lisa? - pár másodpercig tétován nézett rám, én pedig könyörgő szemekkel pislantottam fel. - Igen, persze minden rendben, csak valami leírhatatlan nevű gyomorbaj, kapott rá pár gyógyszert hamar jobban lesz - hunyta le szemét, gyomrom egyből görcsbe rándult a bűntudat miatt, hogy miattam kellett hazudnia Harry-nek. - Semmi gond, majd találkozunk. Sok sikert! Szia! - nyomta ki kezében tartott mobilt.
• Lis, kérlek mond el, mi van, mert így a legrosszabbat kell feltételeznem, és igazából, már mindenre gondoltam, amire gondolni lehet és... - rogyott le mellém combomra fektetve kezét. Könnyeimmel küzdve néztem bele abba a csillogó kék szempárba.
• Ikreim lesznek - bukott ki belőlem a válasz. Érzetem, ahogy egy forró könnycsepp végiggördül az arcomon és kezemen landol.